Leningrád ostroma alatt, amikor az éhség és a hideg mindennapos volt, egy Vaska nevű macska lett a család váratlan megmentője. Nem egyenruhás hős volt, hanem négylábú, éles szemű. Gazdái egy idős nő és unokája volt.
Vaska minden nap vadászni ment, és az asszony pörköltet főzött abból, amit hozott. Ugyanakkor a cicus mindig a közelben ült, és várta az ételt, éjszaka pedig mindhárman lefeküdtek egy takaró alá, és ő melegítették egymást.------
Már jóval a légicsapás bejelentése előtt érezte a bombázást, szomorúan elkezdett forogni és nyávogni, a nagymamámnak sikerült összeszednie a cuccait, és kirohannia a házból. Amikor a búvóhelyre menekültek, mint a család egy tagja, magukkal vitték, és gondoskodtak róla, hogy ne vigyék el és ne egyék meg. Az éhség szörnyű volt. Vaska éhes volt, mint a többiek, és sovány. Egész télen és tavasszal nagymamám morzsákat gyűjtött a madaraknak, és együtt vadásztak. Nagyi figyelt és Vaskával ült a lesben, a cica mindig meglepően pontos és gyors volt. Vaska velük együtt éhes volt, és nem volt elég ereje ahhoz, hogy megtartsa a madarat. Elkapott egy madarat, és nagymama kiszaladt a bokrokból, segített neki. Így mindhárman madarakat ettek. Az állat ösztöne hónapokig táplálta a két nőt, akik úgy néztek rá, mint egy égből küldött szőrös angyalra.------
Amikor feloldották a kijárási tilalmat, és több élelem lett, sőt még a háború után is, nagyi mindig a macskának adta a legjobb falatot. Szeretettel simogatta, mondván neki : te vagy a mi megmentőnk. Vaska 1949-ben halt meg, a kiscsalád temetőben temette el, és hogy a sírt ne tapossák el, keresztet tettek rá, és ráírták a Vaszilij Bugrov nevet. Évekkel később mellé temették a nőt. Aztán később az unokát is.
Ma mindhárom együtt pihen. Mint azokon a téli napokon ugyanaz alatt a takaró alatt, ami örökre összekötötte őket.
CSODÁS NAPOT KÍVÁNOK !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése