Amikor a csikója élettelenül jött a világra, a kanca ott maradt mellette.
Meg sem mozdult.
Csak állt a pici, kihűlt test mellett, és finoman lökdöste az orrával, mintha így rá tudná venni, hogy vegyen egy lélegzetet. Hogy éljen. Hogy maradjon.
De ő nem tért vissza.
És a kanca… a kanca mégis hívta őt napokon át.--------
A legelő csendjében a megtört hangja úgy hasította át a szelet, mintha választ várna – egy választ, amely soha nem érkezik meg.
Nem csak a csikóját veszítette el.
Hanem az anyasága értelmét, a létezése egyik legmélyebb részét.-----
A tanya másik oldalán ekkor újabb fájdalmas hang tört fel.
Egy újszülött csikóé, aki árva maradt.
Gyenge volt, riadt és egészen egyedül.
Azt az anyát kereste, akit soha nem ismerhetett meg.
Két lélek, amelyet ugyanaz a seb tépett szét.------
A gazdák úgy döntöttek, tesznek egy próbát.
Óvatosan odavezették az árván maradt csikót a kancához.
A kanca megszagolta – zavartan.
Visszahőkölt. Tétovázott.
Majd egy pillanatban, amely egy örökkévalóságnak tűnt, lehajtotta a fejét, és gyengéden köré fonta a nyakát.
Őt választotta.
Befogadta.
Meg szerette.-----
Attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettek.
A kanca táplálta, őrizte, óvta.
A csikó pedig hagyta, hogy gondoskodjanak róla.
Nem voltak vér szerint anya és fia.
De egymás szükségéből, egymás szívéből születtek újjá.------
Két megtört lélek találkozott — és meggyógyította egymást.
Az élet néha kegyetlenül, felfoghatatlanul vesz el tőlünk dolgokat.
De valahol, egy olyan helyen, ahol nem is számítunk rá, visszaad valamit.
Nem azt, amit elvesztettünk.
Hanem egy újfajta szeretetet. Másmilyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése