AZ EVESZETT CICA...

·

Egy teljes év telt el a legkisebb hír nélkül. A macskánk eltűnt, és ahogy a hetek hónapokká váltak, a remény lassan elcsendesedett, míg végül teljesen elhalt. Mindenütt kerestük, plakátokat ragasztottunk ki, kitartottunk, ameddig csak a szívünk bírta — egészen addig a napig, amikor el kellett fogadnunk ezt a fájdalmas gondolatot: talán soha nem talál vissza haza. Aztán eljött a mai nap.------ A feleségemmel épp egy egyszerű kerékpártúrán voltunk, amikor megláttam előttünk egy macskát. Volt valami a mozgásában, valami mélyen ismerős. Gondolkodás nélkül kimondtam a nevét. Megállt. Aztán megfordult. A hang, amit kiadott, még most is a mellkasomban rekedt — egy kiáltás, tele felismeréssel, szeretettel és megkönnyebbüléssel. Egyenesen felénk rohant, mintha ez az egy évnyi különválás soha nem is létezett volna. Elejtettem a biciklimet, letérdeltem, ő pedig a karomba ugrott, görcsösen belém kapaszkodva, mintha attól félne, hogy újra elveszíthet.----- Egy teljes év után… még mindig felismert minket. Ma végre véget ért a várakozás. A csend megtört. És minden várakozás ellenére a családunk újra teljessé vált.