ELVESZETT ILLUZIÓK

ELVESZETT ILLÚZIÓK Elmúltam 40, és nem mostanság. Valahogy úgy alakult az életem, hogy nem igazán sikerült párra találnom. Alkalmi kapcsolatok, a leghosszabb is tán 3 hónapig tartott. Soha nem éreztem azt, hogy megbecsülnek, igazán NŐNEK tartanak. És azt sem, hogy nem csak a mellem létezik, okos, intelligens nő vagyok. Tavaly ősszel aztán megismerkedtem egy nálam öt évvel fiatalabb férfival. Elvált, két gyerekkel, akiket ő nevel. Már az elején korrektül közölte, hogy egyenlőre nem gondolkozik komoly kapcsolatban. Én mégis vállaltam...Talán abban bíztam, hogy idővel megszeret.------- Nem így történt, közel fél év után szakított velem. Nem volt "igazi" kapcsolat, de számomra mégis ez volt életem "nagy viszonya". Nagyon fáj, hogy vége, már lassan egy hónapja. Úgy érzem, soha többet nem fogok ilyen férfit találni, akiben ennyire megvolt minden, amit kerestem. Még mindig sokat gondolok rá, és abban bízom, hogy ha más nővel találkozik, úgy fogja érezni, egyik sem mérhető hozzám. Persze ez butaság, ennek vége. Hogyan tudnám elengedni? Leírtam az egész történetünket... Remekül sikerült az este. A bluesfesztiválon elkészítettem életem első riportját. Mint a nagyok: diktafonnal. Na jó, a riportalanynál keresve sem találhattam volna jobbat, és az a néhány deci bor is segített, amiből bátorságot kívántam meríteni.------ A hangulatot megalapoztam, ki az az őrült, aki ilyenkor haza akar menni?! Irány a kedvenc szórakozóhelyünk. Hátha megjelenik a királyfi fehér lovon, vagy legalább egy elfogadható hímnemű, aki feldobja az estém. Ücsörögtünk a barátosnőmmel, és tovább boroztunk. Végre odajött az asztalunkhoz két pasi. A barátnőm ismerte őket. Az egyik megjegyezte, hogy látott már bennünket a fesztiválon. Nem emlékeztem rájuk, iszonyú az arcmemóriám - ezt közöltem is. Mi aztán bementünk, tovább boroztunk, táncoltunk. Egyre jobb kedvem kerekedett. Közben a barátnőm megemlítette, hogy az egyik illető a kintiek közül nagyon normális ember. Nézzük meg, hátha még itt van. Persze, hogy már nem! Sebaj, érezzük jól magunkat, hisz ezért jöttünk. Néhány nap múlva elmeséltem a történetet a másik barátnőmnek, aki a Retrobüfében pultozott. Kiderült, ő is ismeri a szimpatikus úriembert, ki szokott járni sörözni. Kicsit sokat beszél, de egyébként normálisnak tűnik. Gondoltam, lesz, ami lesz, megkérem Évát, adja át neki üdvözletem. Abban még nincs semmi…. Egy alkalommal aztán épp egyszerre időztünk a Retroban. És küldött nekem egy italt! ------Meglepődtem, mit ne mondjak. Megköszöntem, gondoltam, az illem úgy diktálja. Aztán mi elmentünk. Egy idő múlva csörgött a telóm, Éva volt. A srác elkérte a számom! Épp kritikus állapotban voltam, a munkahelyem miatt paráztam. De ez a hír feldobott, vagy legalább is elterelte a figyelmem. Vártam a hívását, nem kevés ideig. Semmi…Barátosném szerint csak azért volt szüksége a számomra, hogy közölje, bocs, ő nem akar tőlem semmit, vagyis csak le akart rázni. Mert szeretem, el kell engednem. Igazán szeretném, hogy boldog legyen, megérdemli. Az Angyalka vigyázzonrá