Számomra e Földön nincsen hely,
szívem csordultig bánattal és könnyel.
Lelkem fájdalmas könyörgést mormol,
s Te hallgatsz, s nem értesz a szóból.-----
Fájdalmas az élet melletted,
fáj most élni, de fájna elszakadni-egyben.
Az eszem már nem tudja, mit tegyen,
a szívem pedig lassan eltemetem.-----
>Hazug és esztelen dolgokat súg!
Jobb lenne elmenekülni, s hallgatni, hogy zúg,
hogy zúg a messzeség robaja,
s tűrni, amint elemészt a hangja!----
Nem bírok, nem bírok így élni!
Már annyira fáj tűrni és félni!
De mit tehetnék, a szívem ide láncol,
s én csak tűröm e szomorú rabságot----
Rabság. Mert akit szeretek, nem szeret!
S így élni, ezzel a tudattal
ép ésszel nem lehet!
Mondd, mit tegyek, ó, mit tegyek?
Kimondjam: Isten Veled...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése