2026. március 14., szombat

ÉLET,SZÜLETÉS,HALÁL

Élet, születés, halál: érdekes szemszögbőlKaptam minap egy kedves e-mailt, amit annyira szeretnék megosztani veletek. Sok várandós anyuka van köztünk, sokan vagyunk, akiknek a gyerkőce már megszületett, sőt már fel is nőtt vagy már unokák is vannak. Bármelyik szakaszban vagyunk, mindenkit foglalkoztat az, hogy mielőtt megszületik a gyermekünk, mi történhet vele a pocakban, hisz a fogantatás pillanatától már él és érzékel. Világra jötte után a szárnyaink alá vesszük és terelgetjük, majd mindenkinek egyszer véget ér a földi pályafutása és elmúlik, elmúlunk vagy…?Élet, születés, halál: érdekes szemszögből.Sok-sok találgatás született már, hogy mi is van a halál után, van-e valami egyáltalán? Ezt persze senki nem tudja megmondani, hisz vissza még nem jöttek, csak esetleg a kapuból és újraélesztés után.Olvassátok most el ezt a kis édes szösszenetet és gondolkozzatok el!----A KÉT MAGZAT----Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis kételkedő".A kételkedő ezt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?- Hát persze - mondja a kis hívő. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!- Bolondság! - mondja a másik. - Ez nem igaz! Hogyan nézhetne ki a kinti, külső élet?- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis hívő -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni, és a lábunkkal fogunk menni!- Ugyan, lehetetlen! - mondja a kis kételkedő. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda bolondság! Ez a fura ötlet hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!- Pedig működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis hívő.- Soha sem fog működni! - véli a kis kételkedő. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis hívő -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!- Anya? Te hiszel egy anyában? Ugyan hol van? - kérdezi a kis kételkedő.- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.Mire a kis hitetlen: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja a világunkat! - mondja aztán halkan. - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

The End of All Life On Earth in 2 Hours