KINA MÁR LÉPETT...

Miközben a Nyugat meglepődik, Kína már lépett a közel-keleti helyzetre válaszolva.A közel-keleti konfliktusok egyszerre jelentenek kockázatot és stratégiai lehetőséget Kína számára, amely már régóta mélyen beágyazódott a térségben. A Kína-szakértő szerint Peking nem konfrontációval, hanem hosszú távú, fokozatos pozícióépítéssel és alkalmazkodással reagál az átalakuló világrendre.Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.Az iráni konfliktus eszkalációja milyen hatással lehet Kína geopolitikai érdekeire, és milyen alapvető célok vezérlik Pekinget a Közel-Keleten? Nyithat-e stratégiai mozgásteret Kína számára, ha az Egyesült Államok figyelmének és katonai erőforrásainak egy része ismét a térségre összpontosul, illetve milyen stratégiát követhet Kína a jelenlegi helyzetben a Közel-Keleten és tágabb értelemben a nemzetközi rendszerben? Hosszabb távon hozzájárulhat-e az iráni konfliktus és az amerikai szerepvállalás ahhoz, hogy Kína erősítse pozícióit a globális erőegyensúlyban? Ezekről kérdeztük az e heti Világjátszmában Horváth Levente Kína-szakértőt, korábbi sanghaji főkonzult, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Iroda vezetőjét.Kína felkészült, a Nyugat meglepődik Kína mára a világgazdaság egyik meghatározó szereplőjévé vált, így természetes, hogy – az Egyesült Államokhoz, az Európai Unióhoz vagy Indiához hasonlóan – a Közel-Keleten is kiterjedt gazdasági jelenléttel rendelkezik. Horváth Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évtizedben ez a jelenlét kifejezetten felgyorsult: míg 2004-ben a kínai–arab kereskedelem értéke még mintegy 300 milliárd dollár volt, addig 2023–2024-re ez meghaladta a 2800 milliárd dollárt.Ezzel párhuzamosan Kína energiafüggősége is meghatározó tényező. A szakértő rámutatott: a távol-keleti ország kőolajszükségletének több mint 70 százalékát importból fedezi, és ennek közel fele a Közel-Keletről érkezik, jelentős részben a Hormuzi-szoroson keresztül.---------Bár Irán fontos partner – és Kína harmadik legnagyobb beszállítója –, a kínai import összességében diverzifikált. A beszerzések döntő része mintegy tíz országból származik, köztük Szaúd-Arábiából, Irakból és Oroszországból. Kína emellett jelentős stratégiai tartalékokat is felhalmozott. A becslések szerint 1,2-1,6 milliárd hordónyi készlettel rendelkezik, ami akár 130-180 napos importkiesést is képes áthidalni.Mindezek alapján három fontos következtetést fogalmazott meg Horváth Levente:Egyrészt Kína nem csupán jelen van a Közel-Keleten, hanem strukturálisan be is ágyazódott a térségbe – energia, kereskedelem és infrastruktúra szintjén egyaránt.Másrészt a kínai jelenlét nem Irán-központú: Peking egyszerre épít kapcsolatokat az Öböl-államokkal, Iránnal és más szereplőkkel, vagyis nem blokklogikában, hanem pragmatikus, diverzifikált partnerségi rendszerben gondolkodik.Harmadrészt az elmúlt években – tartalékképzéssel és beszerzési diverzifikációval – tudatosan növelte ellenálló képességét, de ez nem szünteti meg a sérülékenységet.A szakértő leszögezte: világos, hogy egy iráni eszkaláció rövid távon egyértelműen negatív hatású lenne Kína számára. Egy tartósan magas – akár 120-150 dollár/hordó körüli – olajár számottevően növelné Kína importköltségeit, és inflációs nyomást gyakorolna a gazdaságra.----------Geopolitikai szempontból ugyanakkor a kép összetettebb. Rövid távon a konfliktus kockázatokat és bizonytalanságot jelent, hosszabb távon viszont az is elképzelhető, hogy az Egyesült Államok közel-keleti lekötöttsége bizonyos stratégiai mozgásteret nyit más térségekben-– mondta Horváth Levente. Ezzel összefüggésben hozzátette: több nyugati ország – köztük Kanada, Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország – magas szintű politikai és gazdasági delegációkkal kereste fel Pekinget, és a látogatások után kifejezetten a gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozták.A szakértő úgy látja: a Kelet–Nyugat közötti különbség jól megmutatkozik abban, hogy a Nyugat meglepődik egy energiaválság kialakulásán, miután megtámadja Iránt.Ez egyrészt egyfajta felsőbbrendű gondolkodásmódra utal, amely gyors és könnyű rendezést feltételez, másrészt a hosszú távú stratégiai tervezés hiányát jelzi. Ha ez utóbbi meg lett volna, megfelelőbben felkészülhettek volna a következményekre. Ezzel szemben Kína láthatóan előrelátóbban járt el, amit például a 130-180 napos készletezési szint is bizonyít.--------A kínai logika: a veszély mindig rejt magában esélyt.Kína stratégiai lehetőségeiről szólva Horváth Levente emlékeztetett rá: az elmúlt évtizedekben nem Kína hajtott végre katonai beavatkozásokat több közel-keleti és más szuverén állam ellen, hanem az Egyesült Államok vett részt ilyen műveletekben.Az, hogy az Egyesült Államok figyelmének és katonai erőforrásainak egy része ismét a Közel-Keletre irányul, potenciálisan valóban nyithat stratégiai,mozgásteret Kína számára – de ez nem egy egyirányú, automatikus előny. Az Egyesült Államok egyszerre több fronton is jelen van, így még inkább egy erőforrás-megosztásról beszélhetünk, azonban ezek a proxyháborúk tulajdonképpen a kínai gazdasági térnyerést hivatottak visszaszorítani.A helyzet tehát ambivalens a szakértő szerint, és ez alatt azt érti, hogy rövid távon növeli a kockázatokat Kína számára, hosszabb távon viszont – ha az Egyesült Államok tartósan lekötődik a Közel-Keleten – relatív stratégiai mozgásteret teremthet Pekingnek. „A »veszély« szó kínaiul két karakterből áll, ezekből az egyik a lehetőséget jelenti. Tehát minden veszélyben ott a lehetőség is, és Kína ezen fog dolgozni.”--------A kínai külpolitika nem az, aminek a Nyugat gondolja.A nyugati sajtóban megjelent egyes értelmezések szerint Kína megijedt, meghátrált az amerikai külpolitika elől, ezt mutatja, hogy nem sietett Irán vagy Venezuela „segítségére”. Horváth Levente szerint a „Kína meghátrált” típusú értelmezések nagyrészt abból fakadnak, hogy a kínai külpolitikát gyakran nyugati fogalmi keretben próbálják értelmezni. Rámutatott: Kína tudatosan kerüli a formális katonai szövetségeket, és helyette rugalmas, többpólusú partnerségi hálózatot épít.A kínai terminológiában a „stratégiai partnerség” nem jelent automatikus politikai vagy katonai beavatkozást, hanem elsősorban gazdasági együttműködést, politikai koordinációt és hosszú távú kapcsolatépítést takar. Ez magyarázza, hogy Peking nem „siet segítségre” konfliktushelyzetekben: ez nem visszavonulás, hanem a saját külpolitikai doktrína következetes alkalmazása.Horváth Levente arra is rámutatott: a félreértésekhez hozzájárul az is, hogy a nyugati stratégiai gondolkodás egyre inkább rendszerszintű versenyként értelmezi a nemzetközi politikát. Ebben a keretben olyan platformok, mint a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet gyakran jelennek meg potenciális kihívóként a fennálló renddel szemben.Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a szervezetek klasszikus értelemben vett szövetségek lennének. Inkább laza, funkcionális együttműködési struktúrák, amelyek gazdasági, pénzügyi és regionális koordinációt szolgálnak, katonai kötelezettségvállalás nélkül-– fogalmazott a szakértő.----------Szerinte Kína viselkedése következetesnek tekinthető: nem törekszik blokképítésre, és nem kíván közvetlen katonai konfrontációkban részt venni, hanem párhuzamos kapcsolatrendszerek építésével növeli mozgásterét.„Kína saját narratívájában több ezer éves állami civilizációként határozza meg magát, és ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektet a hosszú távú tervezésre” – jegyezte meg Horváth Levente.Nem sakk, hanem go – így gondolkodik Kína A szakértő úgy véli, hogy a jelenlegi közel-keleti események fényében sem várható, hogy Kína irányt váltana, inkább folytatja eddigi, óvatos és kiegyensúlyozó stratégiáját.Peking következetesen az ENSZ kereteit tekinti legitimnek a nemzetközi konfliktusok kezelésében, és általában tartózkodik az olyan ad hoc koalícióktól vagy katonai kezdeményezésektől, amelyek kívül esnek ezen a kereten.Kína továbbra is nyitott a párbeszédre az Egyesült Államokkal, és nem kívánja a kétoldalú kapcsolatokat az iráni konfliktushoz kötni. A vezetői találkozók hosszabb előkészítést igényelnek, és Peking nem zárkózik el ezektől. Ugyanakkor a viszony feszült: az amerikai fél a két elnök csúcstalálkozójának halasztásával is nyomást gyakorolhat Kínára, hogy lépjen fel a Hormuzi-szoros esetleges lezárása ügyében.„Stratégiai értelemben Kína nem konfrontációra törekszik, hanem fokozatos pozícióépítésre. Ezt gyakran a »go« játék logikájával írják le: nem egy gyors, döntő lépés – sakk-matt – a cél, hanem a tér fokozatos lefedése és a mozgástér bővítése” – magyarázta Horváth Levente.Párhuzamos rendszerek versenyeznek.A világrendi változásokkal, a geopolitikai mozgástér átalakulásával kapcsolatban a Kína-szakértő úgy fogalmazott: rövid távon az Egyesült Államok által generált konfliktus inkább kockázatokat jelent, ugyanakkor ezek a kihívások egyben ösztönzik is Kínát arra, hogy felgyorsítsa a már megkezdett strukturális átalakulásokat.Ilyen például a „kettős körforgás” stratégiája, amely a belső gazdaság megerősítésére és a külső függőségek csökkentésére törekszik, miközben fenntartja a nemzetközi kapcsolatrendszert. Emellett Kína jelentős erőforrásokat fordít a jövő megatrendjeire: technológiai és energetikai átállásra – az elektromos járművektől a megújuló energián át az ipari automatizációig. A globális Dél felé irányuló diplomácia és a BRI (Övezet és Út kezdeményezés) továbbra is fontos eszköz marad a kínai befolyás növelésében.Horváth Levente kiemelte: a világrend egyre inkább többpólusúvá válik, ahol különböző gazdasági és politikai modellek párhuzamosan léteznek és versenyeznek egymással. A szakértő szerint nyertes az lehet, aki alkalmazkodni tud az új világrendhez.