Üvegbe zárt múlt
Zihálva karmol, siet a múltba.
Arcomba üvölt, soha ne gyere vissza.
Fekete hajú szél tépi a számat.
Ólmosodott szemeimben nincs semmi bánat.
Átnéz rajtam a sors.
Üvegablakon át csak a táj látszik.
Üvegember lelkedbe senki se lát.
Összetört darabjaid a fényben úsznak tovább.
Gyöngy szemeiben kinyílt a halálvirág.
Szirmai fehér hajszálaival kiabál felém.
A régi alakod már csak üres folt,
Arcod már enyém, én viselem.
Elviszlek többé nem láthatod.
Rajzolj magadnak új életet!
Menj el! Kövesd a holnapot!
Égen játszik, mint egy kisgyerek.
Nevet, én is nevetek.
Elszáll, kettészakítja ajkaimat.
Vértől fuldokolva mondom ki:
Gyűlöllek!
Lehúzom a wc-n a kiömlő sebeket.
Vége van, új és más ember vagyok
Kis kezeimmel simogatom a holnapot.
Felnövök újra nagy leszek.
Akkor majd elviselem az életet.
Zihálva karmol, siet a múltba.
Arcomba üvölt, soha ne gyere vissza.
Fekete hajú szél tépi a számat.
Elmosódott szemeimben nincs semmi bánat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése