JOHN PETRUCCI -- DREAM THEATER FULL LIVE

DIPLOMA IGEN VAGY NEM?

A cikk nem kortesbeszéd, és nem is reklámszöveg. Egyetlenegy főiskolán sem dolgozom, csak úgy gondoltam megírom a felsőoktatásban szerzett élményeimet. Azoknak, akik szintén főiskolát vagy egyetemet végeztek, és azoknak is, akik vacillálnak, hogy érdemes-e? Hogy megéri-e? Diploma - igen vagy nem? Sokan azt mondják pénzkidobás, tele az ország diplomás munkanélkülivel... Vagy: érettségivel is van állásom, minek akkor a diploma... Ismerős? Szerintem sok embernek az lehet. Még mielőtt bárki megvádolna, nem dolgozom a felsőoktatásban, és egyik főiskolának sem akarok/szeretnék reklámot csinálni. Egyszerűen csak szeretném leírni, hogy én miként látom a felsőoktatás szükségességét, avagy hiányát ma Magyarországon.-------- Persze nálam sem ment egyről a kettőre. Valószínűleg nem én vagyok, és nem is én leszek az első, aki az érettségi után úgy gondolja soha többet iskolapadot! Nálam sem volt ez másképp. Ma már tudom, nem tettem helyesen. Persze az érettségit és a főiskolai éveket összekötő "hintapalintában" voltak nagyon szép éveim. Sokat utaztam, jó munkahelyem volt, de valahogy úgy éreztem, többre vagyok hivatott. Huszonhét évesen szántam rá magam a továbbtanulásra. Szülői presszió nem volt, csak nagyon örültek, hogy végre elszánom magam. A máig is nagyon divatos kommunikáció szakot választottam egy budapesti főiskolán. A nyílt napon elmondta egy volt hallgató, amit én is átéltem ezután: "Nagyon jó volt idejárni, jó tantárgyak, jó tanárok, jó közösségi élet, de a vizsgaidőszakok húzósak lesznek".------- Gondolom, nem mondok ezzel újat, hiszen ez valószínűleg minden iskolában így van, legalábbis ami a vizsgaidőszakot illeti. Jó kis osztály jött össze, és amitől féltem, hogy rengeteg újgazdag, elkényeztetett fiú/lány lesz, nem igazolódott be. Legalábbis nem levelező tagozaton. (Nappalin annál inkább). Sem általánosban, sem középiskolában soha olyan jó osztályközösségünk nem volt, mint egy - ki gondolta volna - levelező rendszerű főiskolai képzésben. Tudnék erről napestig írni, de nem cifrázom. Egyszerűen: tök jó volt.------- A három év eltelt gyorsan, közeledett a vége, és a mindent eldöntő vizsga, amitől - most már bátran állíthatom - legalább annyira félünk akkor ott, mint az érettségitől a középiskolában. Mint akkor is, most is kiderült azonban, hogy hacsak az ember le nem lövi a vizsgabiztost, nem valószínű, hogy megbuktatják. Ettől függetlenül, tanulni kell. Sokat. Igazából fogalmam sincsen, hogy az államvizsga drukkja összehasonlítható-e mással? Tulajdonképpen minden vizsgától félünk. Ez azonban mégis más: az embernek felnőtt élete lesz! A szó mindenféle értelmében. Az államvizsgán egy hallgató kb. öt percig vizsgázik, és bátran állíthatom, hogy ebben az öt percben tényleg nem tudjuk, hol is vagyunk valójában. Magunk előtt öt fejet látunk, miközben magassarkú cipőben, nejlonharisnyában, vagy a fiúk öltönyben-nyakkendőben "küzdenek". Aztán a bizottság megköszöni, és következik az újabb idegtépő várakozás a végéig, mikor már mindenki felelt, és megtudjuk, hogy diplomások lettünk-e vagy sem.-------- Felemelő érzés, mikor a jó hírt - melyre legkevesebb három évet vártunk, kifizettünk egy csomó pénzt, éjszakákat és nappalokat tanultunk át, és sokszor nevettünk vagy sírtunk egy-egy zh. vagy év végi vizsga sikeressége vagy sikertelensége láttán - megtudjuk. Hazudnék, ha azt írnám, nem voltak éjszakai tanulások, sírások, nevetések... Vagy nem voltak olyanok, amikor legszívesebben feladtuk volna. Aztán újabb erőt és energiát kapunk, hogy honnan nem tudom, és rájöttünk, talán megéri. A sikeres államvizsga után pedig nem kérdés, hogy MEGÉRTE.

ÁLLÁS KERESÉS DIPLOMA NÉLKÜL.....

Álláskeresés diploma nélkül - siker 3 hét alatt! Ne szépítsünk, kirúgtak. Az elmúlt 2-3 évben már másodszor, hirtelen, egyik napról a másikra (felmondási időt betartva). 35 éves nőként, párom betegsége miatt, családfenntartóként nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú ideig állás nélkül maradjak. Remélem tudok segíteni sokatoknak néhány ötlettel, bár a spanyolviaszt nem én találtam fel, de működik! A történethez hozzá tartozik, hogy mindez Budapesten történt. De szerintem itt sincs másképp, mint egy megyeszékhelyen, vagy egy nagyvárosban. Sőt! Mivel itt többen élünk (+ agglomeráció) a merítési háló is nagyobb, tehát nagyobb a konkurencia, egy állásra többen jelentkeznek. Gimnáziumi érettségi a legmagasabb iskolai végzettségem (nem fejeztem be a fősulit), nincs nyelvvizsgám, nincs szakmám, csak kb. 10-12 éves telefonos ill. ügyfélszolgálati tapasztalatom és alázatom.------ A kálváriám talán ott kezdődik, hogy 2011 januárjában a nagyon biztos, nagyon jó munkahelyemről 8 év után (Bank) leépítettek többedmagunkkal együtt. A munkámat imádtam, a fizetésem nagyon jó volt (br. 300.000,- nettó: 180-190.000,- + cafetéria + negyedéves bónusz), mindenki csodálkozva kérdezi, hogy miért jöttem el? Nos, a szomorú igazság, hogy elküldtek. Onnan kezdve, igazából egy darabig tartott a végkielégítés. Itt követtem el az első számú hibát. Azonnal kellett volna keresnem hasonló munkakörben, másik bankban munkát.------ Aztán jöttek a hitegetések, ismerősök, innen-onnan, várakozó álláspont, közben, hogy csináljunk is valamit, és a biztosítási közvetítői vizsgám, amit még a bankban meg kellett csinálni, adott volt, elkezdtem biztosítózni. 2. sz. hiba. Akinek nincs félretett 2-3 millió Forintja, biztos háttere (kvázi a párja megteremti a család megélhetését), hatalmas nagy kapcsolati rendszere, ne kezdje el. A munka jó volt, szerettem, viszont nagyon nehéz. Nem szeretnék lebeszélni róla senkit, mert a biztosítás jó és fontos dolog az életünkben, tényleg sokan vannak, akik ebből élnek, sőt, nagyon jól élnek.------ De azért kell egy fél-2 év, amíg bedolgozod magad. Hát nekem ennyi nem volt. Aztán jött még egy ismerősi ígéret munkára... Nem lett belőle semmi, csak ment a csúsztatás, hitegetés (a mai napig nem tudom, hogy miért nem jött össze) - 3. sz. hiba. Amíg nincs a szerződés a kezedben, ne higgy senkinek! Mit lehet tenni? Gyorsan másik biztosító újra elhúzta előttem a mézesmadzagot. Újra félév egyszer hopp - másszor kopp... És elegem lett. 2022. augusztusában úgy döntöttem, hogy befejeztem. Alkalmazotti munka, fix fizetés, bejelentett jogviszony, kész-passz. 3 hét alatt megvolt az állás nyáron is. Majd most, április elején újból munka nélkül maradtam. Az első két-három nap örülsz a szabadságnak, de jó, nem kell felkelni, nem kell bemenni, de jóóóó, majd most mindent elintézel. Nagytakarítás, ablakpucolás, garázsrámolás, ültetés, udvar rendberakása, foglalkozni a gyerekkel (nekem: kutyával), halasztott orvosi vizsgálatok, na, most leszedetem azt a szemölcsöt na, perszeeee... Aztán jön az önmarcangolás, a kétségbeesés pár napja, jajjistenemnincsállásommostmilesz, és még a sebészet közelébe se mentem, hogy leszedjék a halántékomról a szemölcsöt.------ Aztán jön a beismerés, hogy egy fia önéletrajzot sem küldtem el már legalább 4-5 napja, hogyan is lesz ebből állás. Nosza, hajrá, álljunk neki, hiszen ez most a munkám, ha kell, akkor napi 8 órában. Felfrissítettem az önéletrajzomat (kicseréltem rajta a képet, beírtam a legutolsó munkahelyemet). És az összes szóbajöhető illetve nekem tetsző állásra elküldtem az önéletrajzomat. Nem csak az álommelókra, hanem oda is, ahol megfelelelk a kiírásnak, de vélhetően kevesebb pénzt fizetnek. Két állásportáltól már nyár óta naponta kapom a hírleveleket a pozíciókról, amiket vagy megnéztem, vagy nem, de nem iratkoztam le róluk. Tehát, ha nem vagy feliratkozva ilyen állásportálokra, tessék rászánni az időt! 2-3 elég. És állítsd be a hírlevelet az érdeklődési körödnek megfelelően, heti vagy napi értesítésre. (Véleményem szerint, akinek nagyon fontos, napira, akinek van állása, de szeretne váltani, vagy még ráér, csak körbenéz a piacon, pedig hetire.) Utáltam mindig is kitölteni én is ezeket a rubrikákat, hiszen minek beleírni, ha az önéletrajzomat úgyis csatolom a végén? De 2 állásportálra be voltam regisztrálva - már itt is csak frissíteni kellett az adatokat - 5-5 perc. Szóval az utolsó egy heti értesítésekre elküldtem az önéletrajzomat, amik tetszettek, feltételeknek megfeleltem. Ezt tettem másnap is, és harmadnap is. Kb. naponta 10-15 helyre jelentkeztem - nem szépítek, ez több órát vesz igénybe naponta. Semmi.-------- Na, akkor nézzük az apróhirdetési oldalakat, talán ott is lesz valami. Onnan is küldtem néhány önéletrajzot, telefonáltam. És beindult. Elkezdtek csordogálni az interjúidőpontok. Volt, hogy már a telefonban kiderült, hogy nem egymást keressük (nagyon sok biztosító keresett meg például, ahová be sem adtam a jelentkezésemet.) A következő hét az interjúkkal telt el. Most azt számoltam, hogy 6 személyes találkozón voltam. Köszönjük, majd értesítjük... Szokásos, gondolom mindenkinek ismerős. Igazán le tudja lombozni az embert, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy jól sikerült. Behívtak egy céghez is (ahová amúgy tavaly nyáron is behívtak, csak akkor már felvettek arra a helyre, ahol edig dolgoztam), elmondtak mindent, huhh... a tevékenységet illetően álmaim állása.------ Jelenleg. Azért a fizetéstől nem ájultam el, és csak 6 órás foglalkoztatás. Sosem dolgoztam 6 órában!!! No, nem baj, majd nézek mellette legalább másik melót. Nagyon szerettem volna ide bekerülni. Egy pozitívumot meg kell jegyeznem: sehol, de sehol nem kérdezték meg, hogy van e gyermekem. Szóval, kisgyerekes anyukák, ettől ne féljetek! Nem kell elmondani, hogy van. Nekem amúgy nincs, de 35 évesen persze, hogy szeretnék már 1-3 éven belül - de erről sehol szó sem volt. Arról se, hogy van, arról sem, hogy nincs. Nem emeltem ki sehol, hogy nincs, arról sem beszéltem, hogy van e párom, stb. Szóval ettől a részétől ne féljetek, nem kérdezhetik meg, és ehhez tartják is magukat.------- Node, nem áll meg az élet, mentem tovább a többi időpontomra, míg nem az egyiknél azonnal megmondták, hogy mikor tudok kezdeni? Mondtam holnap (ez volt szerdán), azért megállapodtunk a hétfőben. Nagyon örültem neki, hogy VAN ÁLLÁSOM! :D Hazafelé a buszon pedig hívtak egy másik helyről (az álommelótól), hogy elnyertem az állást. Jövő héten kezdünk. Szuper! Erre is azt mondtam, fapofával, hogy rendben. Délután nagy lazulás, hívnak egy harmadik helyről, hogy felvettek!!! Azt sem utasítottam el, hogy köszönöm, már van kettő. :DDD Higgadt fejjel szerettem volna átgondolni, hogy melyiket válasszam, hiszen egyikben sem másnap kellett kezdeni. Így lett tulajdonképpen három hét alatt 3 állásom. Nagy dilemmával a 6 órás "álommelót" választottam (egyikben sem volt olyan kiemelkedő fix fizetés, ami eldöntötte volna), mert én akkor tényleg kértem az Univerzumot, a Jóistent, az összes anygalokat, hogy segítsenek, ott szeretnék dolgozni. Bízom a női megérzésemben, és remélem, hogy jól döntöttem. A mai napon be is léptem a céghez, és 2 nap múlva pedig kezdek.----- Én a mai napig azt mondom, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar. Igenis lehet munkát találni, de melózni kell vele. Napi 5-15 helyre el kell küldeni az önéletrajzot. Nem kerül pénzbe. A mai világban már az internet rengeteget segít. Rengeteg álláshirdetés van, és nem csak 3 diplomásoknak, 5 nyelven beszélőknek. Amikor meg felhívnak, már akkor nyugodtan kérdezz rá a neked fontos dolgokra. (Pl. nálam vállalkozói jogviszony kizáró ok volt) Mindenkinek kívánom, hogy minél hamarabb találja meg magának a lehetőséget, hajrá előre, és nem szabad elkeseredni. Egy éven belül kétszer is sikerült ezt az eredményt produkálnom, nem hiszem, hogy ez olyan nagy szerencse lenne. Tettem érte. Te is tehetsz. Ablakok megpucolva, de a szemölcs még mindig ott figyel a halántékomon... ;)

LILOVELI VÁLOGATÁSOM