Franciaországban elszabadult a pokol.--- Párizs külvárosaiban, aztán a belvárosi utcákon is eluralkodott a tiszta káosz: égő autók, betört kirakatok, szirénaüvöltés és az utcákat elárasztó, kontrollálhatatlan tömeg. A társadalmi feszültség, ami évek óta forrt a felszín alatt, egyetlen szikrától robbant fel, a rendőrség pedig órákon belül tehetetlenné vált.Ebben a felfordulásban történt meg a jelenet, amit ez a fotó megörökített.A nő kiskereskedőként dolgozik. Egy kicsi, saját élelmiszerüzletet visz Párizsban — abból él, azért dolgozik mindennap, abba fektette minden megtakarítását. A zavargások napján a tömeg megérkezett az ő utcájába is. Nem volt válogatás, kövekkel dobták be az üvegportált, berúgták az ajtót, és perceken belül elárasztották a boltot.----------A nő nem tudott mit tenni. Nem volt fegyvere, nem volt mögötte fegyveres védelem. Csak állt a járdán, a betört kirakat előtt, és nézte, ahogy vadidegen emberek nevetgélve hordják ki az áruját, zúzzák szét a pénztárgépet, és teszik tönkre több évnyi munkáját.
A kép abban a pillanatban készült, amikor a fosztogatók továbbálltak, és ott maradt a romok felett.
A tekintetében benne van az a döbbenet, amikor az ember rájön: az a világ, amiről azt hitte, hogy megvédi, abban a pillanatban köddé vált. A rendőrségi vonalak túlterheltek, a törvény nem ér ki az utcára, a civilizált együttélés megállapodása pedig egyetlen nap alatt érvényét vesztette.Nem volt mit megbeszélni a tömeggel. Nem volt helye az észérveknek.A puszta erőszak csapott le a boltjára, ő pedig tehetetlenül nézte végig a saját egzisztenciája megsemmisülését. Ez nem egy megrendezett színház, nem politikai mém, hanem a nyers valóság: amikor a rend elenyészik, a számlát mindig a legvédtelenebbek fizetik meg
.
Ha valaki megkérdezné tőlem, ki vagyok, talán nem is tudnék egyetlen mondattal válaszolni.Egy ember vagyok, aki sok mindent megélt. Voltak k...
