AZ ELVESZETT HARANGOK VÁROSA---Régen a hegyek között állt egy város, amelynek nevét már senki sem ismeri.A tornyai olyan magasra nyúltak, hogy a felhők gyakran megpihentek rajtuk. Harangjai minden hajnalban egyszerre szóltak, és hangjuk messzire szállt a völgyek fölött.Az emberek úgy hitték, amíg a harangok zúgnak, a sötétség nem lépheti át a város kapuit.
Évszázadokon át így is volt.Aztán egy télen megjelent egy idegen.Senki sem tudta, honnan érkezett.
Nem volt neve.Nem volt árnyéka.Nem volt múltja.A főtemplom lépcsőjén állt, és csak egyetlen dolgot mondott:Eljött az idő, hogy a harangok elnémuljanak.Az emberek kinevették.Másnap azonban az egyik harang megrepedt.Egy héttel később újabb.A hónap végére valamennyi elhallgatott.És amikor az utolsó harang is néma lett, a város fölé sűrű köd ereszkedett.Az emberek először azt hitték, csak egy szokatlan időjárás.
De a köd nem akart eltűnni.Napok múltak.Hetek.Évek.A napfény többé nem érte el az utcákat.A kertek elszáradtak.A kutak kiapadtak.A falakon fekete moha jelent meg.És a lakók egyenként kezdtek eltűnni.
Nem maradt utánuk test.Nem maradt sír.Csak üres házak és félig nyitott ajtók.Végül már csak a papok maradtak a katedrálisban.Egész éjszaka imádkoztak.Kérték az eget, hogy adja vissza a várost.Ám hajnal előtt a köd belépett a templomba.Lassan.Csendesen.Mint egy élő lény.A gyertyák kialudtak.A hangok elnémultak.És amikor felkelt a nap, már nem maradt senki.A város üres lett.Azóta több száz év telt el.
A tornyok még mindig állnak.A harangok még mindig ott lógnak a magasban.De soha többé nem szólaltak meg.
DARK MOMENT ONE GIRL---A kolostor romjai fölött évszázadok óta nem szólt harang.A kövek között csak a szél járt, és a köd, amely minden alkonyatkor előmászott a földből. Az emberek kerülték a helyet. Nem azért, mert féltek tőle.Hanem mert aki ott túl sokáig maradt, valami olyasmire emlékezett, amit soha nem élt át.
Egy elveszett életre.Egy másik időre.Egy másik halálra.Azon az éjszakán a köd különösen sűrű volt.
A hold alig tudott áttörni rajta, és a romos oszlopok úgy álltak a sötétségben, mint egy rég halott birodalom őrei.Ekkor jelent meg a lány.Fekete ruhája nem követte a szél mozgását.Mintha nem anyagból készült volna.Mintha magából az árnyékból szőtték volna.Lassan lépkedett a romok között.A köd minden mozdulatára megmozdult.Az árnyékok pedig követték.Nem előle menekültek.Hanem hozzá tartoztak.
Sok száz évvel korábban ugyanezen a helyen élt egy fiatal nő, akit boszorkánysággal vádoltak.Ártatlan volt.De az igazságot akkoriban könnyebb volt eltemetni, mint meghallgatni.A falusiak egy viharos éjszakán a kolostor elé hurcolták.A mennydörgés elnyomta a kiáltásait.A villámok pedig úgy világították meg az arcokat, mintha maga a sötétség nézné végig az ítéletet.Amikor meghalt, az ég elsötétült.A legenda szerint utolsó szavai nem átok voltak.Nem bosszú.Csak egy kérdés.Miért?Ám arra a kérdésre senki sem válaszolt.Az évszázadok teltek.A falusiak meghaltak.A bírák neve feledésbe merült.A kolostor összeomlott.
De a kérdés ott maradt.A kövekben.A ködben.A sötétségben.És a lány minden évben egyszer visszatért.
Nem bosszúért.Hanem válaszért.Azon az éjszakán azonban valami történt.A romok közepén egy régi sírkő állt.A lány megérintette.Azonnal megjelentek körülötte az emlékek.A múlt árnyai.Az ítélkezők.A néma tömeg.A félelem.A gyávaság.A hallgatás.És végül saját alakja.Egyetlen pillanat alatt megértette az igazságot.Senki sem fog válaszolni.Mert azok, akik tartoztak volna a válasszal, rég porrá váltak.
A világ már nem emlékezett rájuk.Sem rá.Sem a történetére.A lány mozdulatlanul állt.A köd egyre sűrűbb lett.A romok lassan eltűntek körülötte.Az árnyékok pedig végül visszahívták maguk közé.Mielőtt teljesen elenyészett volna, a hold egy rövid pillanatra áttört a felhők között.Fénye megérintette az alakját.
Akkor látszott először, hogy nem a sötétség volt a börtöne.Hanem a feledés.És amikor a holdfény kialudt, a lány végleg eltűnt.Nem maradt utána sem sikoly.Sem szellem.Sem legenda.Reggelre még a sírkövön lévő név is eltűnt.Mintha soha nem létezett volna.Csak a köd maradt a romok között.És néha, amikor az esti szél végigsuhan az elhagyott oszlopok között, egyetlen szót lehet hallani:„Miért?”De válasz ma sincs.
Mert a legszomorúbb sors nem a halál. Hanem amikor a világ végleg elfelejti, hogy valaha éltél.
DARK GIRL---A tenger azon a napon szürkébb volt, mint az ég.A köd lassan hömpölygött a víz felett, mintha el akarná nyelni a világ minden emlékét. A Sötét Lány ott állt a parton, ahová évszázadok óta visszatért. Ugyanazon a helyen. Ugyanazzal a reménnyel.Várta azt, akit a tenger elragadott tőle.A hullámok újra és újra a lábához értek, majd visszahúzódtak a mélybe.Azon az éjszakán azonban valami megváltozott.A köd nem oszlott szét.Egyre sűrűbb lett.A tenger mélyéről különös, sötét fény kezdett emelkedni, mintha a víz alatt csillagok égtek volna.A Sötét Lány tudta, hogy elérkezett az a pillanat, amelyre hosszú évszázadokon át várt.A hullámok közül lassan egy alak bontakozott ki.Pontosan úgy nézett ki, ahogy az emlékeiben élt.Ugyanaz az arc.Ugyanaz az alak.Ugyanaz a régen elvesztett szerelem.A Sötét Lány először mosolyodott el hosszú-hosszú idő után.Lassan elindult a víz felé.
A tenger pedig megnyílt előtte.A köd körülölelte mindkettőjüket.Már csak néhány lépés választotta el őket egymástól.Ám amikor megérintette volna a kezét, az alak halkan megszólalt.Túl késő.A hang egyszerre volt ismerős és idegen.Mint egy emlék, amely már nem tartozik senkihez.A következő pillanatban a tengerből előbukkanó alak ezer apró ködszállá szakadt.Nem ember volt többé.Csak a tenger őrizte emléke.Csak egy árnyék.Csak a múlt utolsó visszfénye.A Sötét Lány ekkor értette meg az igazságot.Nem azért tért vissza minden évszázadban, mert még volt remény.Hanem azért, mert nem tudta elfogadni, hogy a remény már régen meghalt.Térdre ereszkedett a parton.A szél belekapott fekete ruhájába.-----------A hullámok pedig lassan körülölelték.Egyetlen könnycsepp gördült végig az arcán.Az első.És az utolsó.A tenger ekkor elemelkedett.
Nem viharral.Nem haraggal.Hanem mélységes csenddel.A fekete víz magába zárta a Sötét Lány alakját.
A köd egy pillanatra mindent eltakart.Amikor pedig felszakadt, a part üres volt.Nem maradt ott senki.
Sem nyom.Sem árnyék.Sem emlék.Az emberek később azt mondták, hogy a Sötét Lány végül megtalálta azt, akit keresett.De az öreg halászok tudták az igazat.A tenger nem adta vissza a szerelmét.Csak őt is elvette.
Azóta viharos éjszakákon néha két alak látszik a távoli hullámok között.Egymás felé nyújtják a kezüket.
De soha nem érnek össze.A köd minden alkalommal közéjük áll.Örökre. Mert vannak szerelmek, amelyek még a halálnál is tovább élnek, de soha nem teljesülhetnek be.
WONDERFUL GIRL---Titokzatos portré hosszú fekete hajjal, sötét gótikus öltözékben. A háttérben egy ködbe vesző, elhagyatott középkori kastély emelkedik a sziklák fölé. A tornyok körül sűrű ezüstszürke köd örvénylik. A kastély felett hatalmas, fekete viharfelhők gyülekeznek. Villámok hasítják át az eget, kékes-fehér fényükkel időnként megvilágítva a kastély falait és a ködöt. Fekete hollók és varjak köröznek a tornyok között, szárnyaik villanásnyi fényt kapnak a villámokból. Hideg holdfény és távoli vihar fénye keveredik a jelenetben. Drámai égbolt, mély árnyékok, gomolygó köd, sötét romantika, viktoriánus gótikus hangulat, filmszerű megvilágítás, rendkívül részletgazdag, misztikus, monumentális fantasy atmoszféra.„Amikor a villám fénye végigsiklott a kastély tornyain, a hollók egy pillanatra felriadtak. A köd azonban tovább őrizte mindazt, aminek már csak az árnyéka maradt.„A vihar hangja betöltötte az eget, de a kastély csendje erősebb volt minden mennydörgésnél.”
A HALÁL ANGYALA---A sötétségben nem elvesztem. Hazataláltam.Nem félek az árnyékoktól. Az árnyékok is hozzám tartoznak.A sötétség nem ellenség. Csak a fény másik arca.Amikor csend lesz, meghallod az örökkévalóság hangját.Minden vég egy új kezdet kapuja. Az idő mindent elvisz. Az emlékeket soha. Az idő mindent elvisz. Az emlékeket soha.Az éjszaka mélyén nincs kegyelem. Csak árnyak vannak, és az igazság.A sötétség nem kérdezi, készen állsz-e. Egyszerűen megérkezik. A HALÁL ANGYALA -A fény hazudhat. Az árnyék soha.Aki túl sokáig néz a mélységbe, annak a mélység visszanéz.Nem az elmúlást hozom.Minden gyertya kialszik egyszer.
A sötétség örök, Én csak emlékeztetlek rá.A végzet léptei hangtalanok. De mindig célba érnek.A pokol nem lent van. Néha a saját lelkünkben ég.Az idő mindenkit legyőz. Én már letettem a fegyvert.Nincsenek angyalok. Nincsenek démonok. Csak a választásaink kísértenek.Nem az elmúlást hozom.
Én csak emlékeztetlek rá.
Ha valaki megkérdezné tőlem, ki vagyok, talán nem is tudnék egyetlen mondattal válaszolni.Egy ember vagyok, aki sok mindent megélt. Voltak k...
