DARK GIRL

DARK GIRL---A tenger azon a napon szürkébb volt, mint az ég.A köd lassan hömpölygött a víz felett, mintha el akarná nyelni a világ minden emlékét. A Sötét Lány ott állt a parton, ahová évszázadok óta visszatért. Ugyanazon a helyen. Ugyanazzal a reménnyel.Várta azt, akit a tenger elragadott tőle.A hullámok újra és újra a lábához értek, majd visszahúzódtak a mélybe.Azon az éjszakán azonban valami megváltozott.A köd nem oszlott szét.Egyre sűrűbb lett.A tenger mélyéről különös, sötét fény kezdett emelkedni, mintha a víz alatt csillagok égtek volna.A Sötét Lány tudta, hogy elérkezett az a pillanat, amelyre hosszú évszázadokon át várt.A hullámok közül lassan egy alak bontakozott ki.Pontosan úgy nézett ki, ahogy az emlékeiben élt.Ugyanaz az arc.Ugyanaz az alak.Ugyanaz a régen elvesztett szerelem.A Sötét Lány először mosolyodott el hosszú-hosszú idő után.Lassan elindult a víz felé. A tenger pedig megnyílt előtte.A köd körülölelte mindkettőjüket.Már csak néhány lépés választotta el őket egymástól.Ám amikor megérintette volna a kezét, az alak halkan megszólalt.Túl késő.A hang egyszerre volt ismerős és idegen.Mint egy emlék, amely már nem tartozik senkihez.A következő pillanatban a tengerből előbukkanó alak ezer apró ködszállá szakadt.Nem ember volt többé.Csak a tenger őrizte emléke.Csak egy árnyék.Csak a múlt utolsó visszfénye.A Sötét Lány ekkor értette meg az igazságot.Nem azért tért vissza minden évszázadban, mert még volt remény.Hanem azért, mert nem tudta elfogadni, hogy a remény már régen meghalt.Térdre ereszkedett a parton.A szél belekapott fekete ruhájába.-----------A hullámok pedig lassan körülölelték.Egyetlen könnycsepp gördült végig az arcán.Az első.És az utolsó.A tenger ekkor elemelkedett. Nem viharral.Nem haraggal.Hanem mélységes csenddel.A fekete víz magába zárta a Sötét Lány alakját. A köd egy pillanatra mindent eltakart.Amikor pedig felszakadt, a part üres volt.Nem maradt ott senki. Sem nyom.Sem árnyék.Sem emlék.Az emberek később azt mondták, hogy a Sötét Lány végül megtalálta azt, akit keresett.De az öreg halászok tudták az igazat.A tenger nem adta vissza a szerelmét.Csak őt is elvette. Azóta viharos éjszakákon néha két alak látszik a távoli hullámok között.Egymás felé nyújtják a kezüket. De soha nem érnek össze.A köd minden alkalommal közéjük áll.Örökre. Mert vannak szerelmek, amelyek még a halálnál is tovább élnek, de soha nem teljesülhetnek be.