Heroin – A Tigrislilók Ha nyerni akarsz, nyerni akarsz
Akkor tragikusnak kell lenni
Ha varázslatos akarsz lenni
Biztosan elvágjuk a csuklóidat Mindannyian nyilvánosan kellene meghalniuk
Egy látványosság, amit mindenki láthat
Egy karrierterv, a drámai életed
Örökké túladagolás Tudnod kell, és a rehabilitációhoz el kell menned
Az apád megver, megver
Anyád sír, sír és sír-----
De téged egyáltalán nem érdekel Heroin, heroin
Heroin, heroin Ha veszíteni akarsz, veszíteni akarsz
Akkor tragikusnak kell lenni
Ha varázslatos akarsz lenni
Biztosan elvágjuk a csuklóidat Mindannyian nyilvánosan kellene meghalniuk
Egy látványosság, amit mindenki láthat
Egy karrierterv, a drámai életed
Örökké túladagolás Heroin, heroin
Heroin, heroin
A DAL SZÖVEGE-Voltam fent, voltam lent
Fogadd el a szavám, én utazom
Nem kérek sokat
Csak egy kedves nő, édes nő Blue farmer blues----
Blue farmer blues
Blue farmer blues
Blue farmer blues Jó nőm van, mi bajom van?------
Nem visel díszes ékszereket
Nem vezet nagy autót
Csak kék farmert visel, ennyi az egész. Blue farmer blues
Blue farmer blues
Blue farmer blues
Blue farmer blues Van egy nőm, akinek olyan kék szemei vannak
Van egy nőm, akinek olyan igazi haja van-----
Van egy nőm, akit nehéz megtalálni
Ő egyedülálló Blue farmer blues
Blue farmer blues
Blue farmer blues
Blue farmer blues blues-hű változat):Fel-le jártam én már eleget
Hidd el, ismerem ezt-azt, körbe-körbe
Nem kérek sokat, csak annyit
Egy édes nőt, édes nőt Kék farmer blues------
Kék farmer blues
Kék farmer blues
Kék farmer blues Van egy jó ném, mi bajom lehet?
Nem hord ékszert, amit villogtat
Nem vezet nagy, fényes verdát
Csak kék farmert hord, ennyi az egész Kék farmer blues
Kék farmer blues
Kék farmer blues
Kék farmer blues Van egy nőm, kék a szeme-----
Van egy nőm, igazi a haja
Van egy nőm, nehéz rátalálni
Egyedi darab, nincs párja Kék farmer blues
Kék farmer blues
Kék farmer blues
Kék farmer blues
Az esti alkonyatban
ahogy a szemedbe nézek,
Látom, hogy a szerelem ég
mint a ragyogó északi csillag. Ahogy a karjaimban tartalak
Érzem a remegő szívedet,
mélyen belsembe hatolni
segített újra szeretni. Csodálatos, olyan közel tartalak hozzám,
olyan gyönyörű, örökké.------
Az életem veled tudom, most újjászületett,
Még mindig egységesek minden nehézségen át. Ha veled vagyok, örökké fiatal leszek,
bár egyszer gyenge voltam, örökké erős leszek.
Most már tudom, most már tudom, hol tartozom
egy örök szerelmesének dalában. Csodálatos, olyan csodálatos...
Csodálatos Olyan közel tartalak magához.
olyan gyönyörű örökké.------
Csodálatos.Magyar fordítás (költői, de hűséges):Az este alkonyában,
ahogy a szemedbe nézek,
látom, hogy a szerelem ég
mint ragyogó északi csillag. Ahogy karjaimban tartalak,
érzem remegő szívedet,
ami mélyen belém hatol,
segít újra szeretni. Csodálatos, hogy így közel tartalak magamhoz,
Oly gyönyörű, örökkévalóságig.
Veled az életem most újjászületik,
egyesülve maradunk minden nehézségen át. Ha veled vagyok, örökké fiatal maradok,
bár egyszer gyenge voltam, most örökké erős leszek.
Most már tudom, most már tudom, hova tartozom:
egy örök szerelmes dalba. Csodálatos, ó, milyen csodálatos...
Csodálatos így közel tartani téged,
Oly gyönyörű örökkévalóságig.-----
Csodálatos.Ez a dal tényleg gyönyörű – a refrén az örök szerelemről, újjászületésről, erőből szól, pont mint a te "Caroline drága imádlak" érzésed vagy a blogodban az "örök szunnyadó szerelem".A CSODÁS ÚJ BARÁTOM CAROLYNE,Ő FORDÍTOTTA A DALT!!!
Egy árnyék egy üres ajtóban
Hívd a neved, de nem válaszolsz
Még mindig látom az arcodat
De nincs nyom
Fényképek... Nincs viszlát Egy üres, elveszett és üres érzés
Azt mondják, minden seb időben begyógyul
De kimerültnek érzem magam
És valahogy meg nem született
Minden nap egy emelkedő emelkedő Csak valamit keresek
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat
igen, mindannyian keresünk valamit.------
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat A csend hangosan kiáltja a nevedet
Visszhangok pattognak a falról
Hallom a hangodat
De nincs választás
Most vége... Ennyi az egész Az emlékek folyamatosan visszatérnek
Mint olyan szellemek, amelyek soha nem halványulnak el
Kísértik az elmémben
És csavard meg a kést.
Minden egyes nap Csak valamit keresek
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat
igen, mindannyian keresünk valamit.----
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat [Gitárszóló – Wolf Hoffmann legendás része itt jön, az a rész, ami miatt mindenki sír]Csak valamit keresek
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat
igen, mindannyian keresünk valamit.
Hogy ma este elpusztítsuk a fájdalmat
Most pedig nézzük, hogy nagyjából mi történne, ha ez a napvihar elérné a Földet! Az első napon az emberek kétségkívül meglepődnének, különösen ha valahogy megtudnánk (bár ez már nehézségekbe ütközne tehát), hogy globális eseményről van szó. Talán sokan megijednének, mások esetleg viccelnének, hogy mennyivel kellemesebb az élet végtelen online meetingek nélkül. Egy nap áram nélkül viszont nem a világ – a legtöbb létfontosságú intézményt felszerelték tartalék generátorral, vagyis ha ezek működnek, és amíg működnek, addig nincs igazán nagy baj. Eltelt még egy nap, de hiába próbálgatjuk a kapcsolókat az áram nem jött vissza. Ha az előző nap megőriztük a nyugalmunk, így a második nap már kezdünk feszültek lenni. Évszaktól függ, de nem lenne fűtésünk vagy épp klímánk, a víznek is annyi. Nem mellesleg leálltak a fagyasztóink is, így tehát az étkészletünk egy részétől is kezdhetünk könnyes búcsút venni. A boltok talán még működnének, de ekkor már valószínűleg a hadsereg biztosítaná ezeket (habár a hadsereg koordinálása sem lenne egyszerű feladat ilyen körülmények között, de erre akadnak régebbi módszerek – például lovas futárok –, amiket ismét elő lehet venni), és valamilyen korlátozott formában adnának ki árut. Elérkezik a harmadik nap, és az áram még mindig nem jött vissza. Ekkor már alapvető, esszenciális szolgálatatásokat érint az áramkimaradás – néhány kiemelt kórház valószínűleg még működne, de a többi esetében jócskán visszametszenék a szolgáltatásokat. Ez főleg akkor lenne probléma, ha mi vagy valamely családtagunk műtétre szorulna. Nagyjából eddig elég egy átlag városi háztartás étkészlete, ami most tehát már elfogyna vagy erősen fogyóban lenne. A tömeges pánik ekkorra garantált – különösen azért, mert nincs semmilyen csatorna, amely segítségével széles tömeget lehetne elérni és megnyugtatni. Hiába működik még a kormányzat, kommunikálni nem tud. A legtöbb ország ekkor már valószínűleg vészhelyzetet vezetne be, és botladozó kommunikációval, de a hadsereg venné át az irányítást. Ugorjunk két hetet előre: a civilizációnak ekkorra a ma ismert formájában valószínűleg vége.-------Ennek oka elsősorban az élelmiszerellátás teljes megsemmisülése; kisebb mértékben pedig, ám az előbbitől nem elválasztható módon az úthálózatok összeomlása. Ekkor már a hadsereg sem nagyon tudna úrrá lenni a káoszon, részben mert a katonák is éheznének, részben mert járható utak híján a csapatmozgások is teljesen ellehetetlenülnének, hiába is működne egyfajta kommunikáció postagalambokkal vagy akárhogy. Az biztos, hogy sokféle reakció akadna, nyilván lennének helyek, ahol a hadsereg átvenné teljesen az uralmat a központi kormányzattól leszakadva, máshol kisebb regionális háborúk törnének ki a maradék élelmiszerkészletekért. Falun, tanyán mindez talán átvészelhető lenne, de biztosan lehetne számítani pár éhes és valószínűleg igen kellemetlen látogatóra. Ez persze a családi gazdaságokat jelenti, az ipari léptékű agrárium ugyanis összeomlana, ami immár az ellátási lánc megroppanásán túl is fokozná az élelmiszerhiányt.-------- Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) adatai szerint a világon például 1,468 milliárd szarvasmarha él, és ezek az állatok nem tudnak túlélni elektromosság nélkül – magyarán ezek nagy része elpusztulna. A szarvasmarhák (és persze az emberek) tetemei pedig világszerte hozzájárulnának a különböző betegségek kialakulásához, ami csak felgyorsítja a társadalom teljes összeomlását. Különösen mivel nincs immár semmiféle közegészségügyi ellátás.
A magány a lélek gyilkosa, az ember nem született arra, hogy magányosan éljen, társ kell egy szerető gondoskodó társ,de már csak a hűséges macskája maradt,vele beszélget... Leszállt a köd a hegy fölött, nem látszanak a csillagok, szomorú, őszi nyirkos hideg a táj.----- A legutálatosabb hónap vette kezdetét, november van. Margit lassan tapogatózva lépked már az udvaron, a tyúkokat meg kell etetni, a kutyának is be kell készíteni a a"téli vackát" különben megfagyna.----- Ez most már minden az ő dolga, régen az öreg csinálta, de tavasszal hirtelen elment, pedig még nem volt 78 sem. Régen betegeskedett, de sokáig akart élni, valahogy sehogy sem tudta elképzelni, hogy ő is meghalhat egyszer. Mennyit sokat beszélgettek erről, vajon ki megy el előbb és ki marad itt? Az öregasszony jobban belenyugodott volna, ha neki kell előbb, hiszen nem volt már nagy öröme az életben. Megnyomorította lelkét a sok szenvedés, ez a 80 év is, mint súlyos teher nyomta a vállát.----- Olyan nagyon messzinek, távolinak tűnt az ifjúság, az egészség, amikor még mindent könnyűnek és megoldhatónak lát az ember. Most itt van egyedül, és fél mindentől, ha bealkonyodik, bezárkózik és nem is tudja mitől fél jobban, hogy kopogtatnak és jön valaki vagy, ha nem jön senki. Sosem akart egyedül élni, de élete párja itt hagyta, és most már csak az emlékek, amik kitöltik életét. Micsoda szívszaggató tud lenni a csönd, ha egyedül vagy, ha védtelenül vergődsz, mint a fagyos földön az éhező madár. Gyerekei messze földön, néha egy-egy telefon. Lassan a szomszédokkal sem beszél már, csak néha pár szót váltanak a kapuban. Betotyog az udvarról, begyújt a régi kis kályhába, már rég nem tud gázzal fűteni. Felteszi a teát főni és csak üldögél a konyhában, alig eszik, pedig kéne, azt mondják. Sokáig csak néz ki az ablakon, és emlékezik. Valahol, valamikor milyen szép is volt a havas táj, talán egy másik életben történt, amikor kacagva futkosott és hógolyóztak ők ketten a papa meg ő, akkor még csak 20 lehetett, milyen boldogok is voltak?!------ Meg fog ölni a magány - gondolta, ezt nem fogom kibírni, ha nem történik valami. Félt is, várt is, hátha hall valami zajt, de csak a szél zúgása hallatszott.----- Lelki szemei előtt felsejlett, hogy a fiúk hányszor robogtak be havasan kipirulva, koszosan, és ő mennyit vesződött, míg megfürdette, megvacsoráztatta és ágyba dugta őket. A várakozással teli esték, amikor férjét várta haza a munkából. Aztán az az este jutott eszébe, amikor el akarta hagyni őt. Micsoda szívfacsaró érzés volt, hogy egy másik nő foglalta el az ő helyét, és magában csendesen elmosolyodott, mennyire nem számít már semmi. Csak gürcöltek hosszú éveken át, hogy legyen ház, hogy megszülethessen a kislányuk, aki megpróbálta pótolni az elsőt, a ki elment mielőtt még élt volna.------ Mennyi mennyi bánat és szenvedés? Hát ennyi volt az élet?----- Aztán a kisszobába lépett, körbevették az ócska bútorok, megágyazott, és gyorsan bebújt a meleg takaró alá, de a gondolatai csak nem hagyták pihenni. Lehunyt szem pillája alatt is folyt tovább az emlékfolyam. Igen, el fogok menni innen, nem maradok egyedül. Ha legközelebb telefonálnak, megmondom, vigyenek el magukkal. Nemsokára itt a karácsony, nem vagyok képes egyedül maradni, a magány úgy rágja lelkemet, mint a szú a fát. Az ember nem született magányra, nem képes egyedül meghalni. Aztán lassan végre szárnyaira vette az álom és az öregasszony újra ott állt frissen és fiatalon a karácsonyfa alatt, az egész család körülötte, a gyertyák csillogtak a fán és a gyerekek örömteli kacaja töltötte be a házat.
Éljük mindennapjainkat így vagy úgy és egyszer csak érkezik egy szövettani eredmény és kiderül a konok betegséggel a rákkal állunk szemben,ami már áttétes.Eleinte el sem akarjuk hinni azonban a papírlapon ott van fehéren feketén és az orvosunk is közölte velünk a tényt.Hirtelen eszünkbe jut azon emberek akik ismerőseink közül már e betegségben "elmentek, odaát vannak )" most Én következem? Már tudatalattinkban ott a gondolat,éjszaka már nem alszunk, hogyan tovább.-------- Megpróbálunk kifelé mást mutatni de nem könnyű a család is óvatosan kezel minket Ők sem akarják elhinni hogy megtörténhet.Kezdjük átértékelni az életünket mit kellene még megtennünk és ezer cikket elolvasunk az interneten,keressük ki hogyan és milyen módszerrel gyógyult meg és a remény kis szikrája feléled.Olvasunk erről arról és sorba próbáljuk ki a csodaszerként emlegetett ( gombákat,gyógyszereket és mindent amit úgy gondolunk segíthet és amit ismerőseink ajánlanak ).---------Testünkben azonban rohamosan,dolgozik és rombolja sejtjeinket a rák.Érezzük gyengülünk mert a test esendő és romlandó, elkezdődik a kemoterápia.Részlet egy rákos lány naplója,( “Szédültem, zavart a fény is, fájt a fejem és minden porcikám és olyan hányingerem volt, hogy majd belehaltam.”). Parókát hordunk, hogy leplezzük betegségünket, és nem adjuk fel, Részlet egy rákos lány naplója(„Csak kis kitartás! - biztatom magam, még futni kell, még minden messze van, Szolgálj szívem még egy kicsit nekem, jaj, meg ne állj az úton hirtelen, Sok a dolgunk még, s nem mutathatom, hogy a harcot már nem bírom nagyon, és este ha ágyamba roskadok, érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.-------Majd megtörténik.("a szervezetemben elszabadult a pokol. Áttét a kulcscsontban, a csigolyáimban a derekamnál, a medencecsontban, a térdeimben, két hónalji nyirokcsomóban és kb, 6 helyen a hasi nyirokcsomókban valamint a májon. ------ Mindez egy fél év leforgása alatt....Most kétségbe vagyok esve.------ NEM AKAROK MEGHALNI-----, nekem még fel kell nevelnem a gyerekeimet. Csak 10-15 évet kérek a sorstól és akkor elégedett leszek. Azt hiszem életemben először talán depressziós is lettem, és úgy érzem, hogy minden kicsúszott a lábam alól és össze fogok omlani”.) -------Majd rohamosan fogy az időnk már nem merünk tükörbe nézni úgy lefogytunk.Gyerekeink ha kicsik nem értik mi történt az anyuval és miért sír az apu és a nagyi, aki azt mondja “bár csak Én mehetnék el helyetted lányom” de a sors könyve másképpen íródott.------- Már csak naphosszat alszunk,hirtelen minden értelmét vesztette, a sok fájdalomtól és morfiumtól.-------Álmunkban odaát járunk és beszélünk nagyapával aki már eltávozott.Mint egy film lepereg előttünk az egész életünk és egyszer csak"ÁTMEGYÜNK"véglegesen és ÖRÖKRE,nagy fájdalmat hagyva magunk mögött.
Kínai tudósok kifejlesztettek egy lézeralapú rendszert, amely aktív intenzitású interferometria segítségével közel egy mérföldről szezámmag méretű szöveget olvas be.----- Az atmoszférikus torzulást leküzdve a hagyományos teleszkópokon túlmenően is rögzíti a részleteket, milliméter méretű betűket rekonstruál 1,36 kilométerről.----- A visszavert infravörös lézersugarak elemzésével éles tisztaságot ér el ott, ahol a szabványos teleszkópok akadoznak. A precíz igazítást és tiszta rálátást igénylő technológia előrelépést ígér a régészet, a vadon élő állatok megfigyelése és felügyelete terén.
Amikor Pavel hazavitte a lányt, az apja ámulatba ejtően megdermedt, és az arcát elöntötte az izzadság.----- Pavel nem sokat beszélt Tamarával az első hetekben. A lány csendes volt, de mosolya meleg, tekintete pedig úgy nézett rá, mint még senki más – mintha nem csak a külsejét látná. Miután Pavel végre elengedte Alena emlékét, Tamara halkan, de biztos léptekkel került közelebb hozzá. A kapcsolatuk lassan épült fel, mint egy régi ház tégláról téglára. Egyik nap Tamara halkan megjegyezte: – Tudod, még soha nem mutattak be szülőknek. Pavel elmosolyodott. – Akkor ideje bepótolni. Hazafelé tartva a villamoson Tamara idegesen nézelődött. – Kicsit ismerős ez az utca – suttogta inkább magának, mint neki.-------- Pavel nem vette észre a pillanatnyi feszültséget. Az ajtót édesapja, Szergej nyitotta ki. Magas, őszülő halántékú férfi, akiben még mindig megmaradt valami a fiatalkori katonás tartásból. Amikor meglátta a lányt, a keze lecsúszott a kilincsről. – Tamara – suttogta a nevét, mintha egy régi sebet szakított volna fel valaki. Tamara arca is megváltozott. Először nem mondott semmit, csak lehajtotta a fejét. Pavel értetlenül nézett hol az apjára, hol a lányra. – Ismeritek egymást? Az apja torka megakadt. Egy hosszú másodperc után csak ennyit mondott: – Gyertek be.------- A nappaliban zavart csend ült meg. Pavel anyja éppen nem volt otthon, így senki nem tompította a feszültséget. Tamara végül leült, és apró hangon megszólalt: – Édesanyám azt mondta, egyszer találkoztunk. Volt egy rövid idő, amikor… – itt megállt, a szeme megremegett – …amikor még csak négyéves voltam. Szergej tekintete megnedvesedett. Pavel most már felállt. – Mi folyik itt? Tamara remegő hangon folytatta: – Az édesanyám azt mondta, az apám sosem akarta a gyereket. Soha nem láttam őt, csak egyetlen fényképem van róla. Egy katonai egyenruhás férfi… éppen olyan, mint ő.------- Szergej akkor felállt. Az arca fájdalmasan szigorú volt, mint egy önként vállalt büntetés. Odaállt az ablakhoz, és hátat fordított nekik. – Huszonegy évvel ezelőtt hibát követtem el. Egy kiküldetés során megismertem egy nőt… aztán, mikor visszatértem, nem tudtam, hogy terhes lett. Akkor már más életet kezdtem. És soha nem kerestem őt. Gyáva voltam.----- A szoba csendbe burkolózott. Pavel egy ideig nem tudott megszólalni. Csak azt hallotta, ahogy Tamara mélyen lélegzik, és aztán lassan, méltósággal megszólal: – Nem haragszom. De tudni akartam, ki vagy. Pavel felállt, és lassan, nehéz szívvel kiment a verandára. Kint már alkonyodott. Egy pillanatra azt érezte, hogy az egész világa újrarendeződik – új szerepek, új valóság. Tamara utána ment. Leült mellé.------ – Nem tudtuk. Egyikünk sem. – A hangja nyugodt volt, de komoly. – És nem kellett volna ilyen furcsán alakulnia… de legalább már tudjuk az igazat. Pavel csak bólintott. És bár a jövő hirtelen kiszámíthatatlanná vált, egyvalami biztos volt: A múlt mindig megtalálja az utat vissza. És néha épp akkor, mikor azt hisszük, már végre minden a helyén van.