2025. december 30., kedd

COMET HEADING TOWARD EARTH--2032

ÜSTÖKÖS TART A FÖLD FELÉ, 2032 FEBRUÁR ELSEJÉN ÉR IDE.NEM KELL MEGIJJEDNI. Mikor itt járt utoljára, tömeges kihalás következett be, majd mindenki elpusztult, aki szemtanúja volt. Az amerikai Zwicky Transient Facility még 2022 márciusában fedezte fel a C/2022 E3 (ZTF) jelű üstököst, ami a számítások szerint 50 ezer évente kerüli meg a Napot. Az IFLScience beszámolja szerint: Az objektum utoljára akkor járt a Föld közelében, amikor a neandervölgyi emberek még éltek, az emberi faj pedig megkezdte terjeszkedését Ázsiában és Európában.---- Ezután pedig mint a történelemből már ismert, később ki is haltak, illetve 50 ezer évvel ezelőtt több , kisebb tömeges kihalás is bekövetkezett. Természetesen nem kell megijedni: Ez nem kifejezetten az üstökös miatt következett be. Noha a tudósoknak vannak olyan teóriáik, miszerint az elmúlt földtörténeti korok nagy tömeges kihalási egynémelyeit az űrből érkező aszteroidák, üstökösök okozhatták, egyelőre ezek hipotézisek, ráadásul a most felénk tartó C/2022 E3 sehogysem illeszthető be ebbe a modellbe.----- Mindenesetre hihetetlen és soha vissza nem térő alkalom nyílik az emberiség számára valami olyasmit látni, amit utoljára őseink, a nendervölgyiek láthattak. A Földhöz legközelebbi pályáját 2032. február 1-jén éri el. Az objektum 44 millió km-re lesz a bolygónktól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FULL MOVIE 2026