2026. március 31., kedd

JÉZUS VALTOR MÁRIA 10 KÖTETES KÖNYVE.

Ilyen volt Jézus hangja: erről és külsejéről is részletesen beszámolt Valtorta Mária.Az Újszövetségben Jézus életéről, tanításairól, kereszthaláláról és feltámadásáról beszámoló négy evangélistát, Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost szinte mindenki ismeri, időről időre felbukkannak azonban olyan apokrif, vagyis a hivatalos kánonból kizárt, el nem ismert iratok is, mint amilyen például a gnosztikus Mária evangéliuma vagy épp a hírhedt Júdás evangéliuma.Bár előbbiek ellen kifejezetten tiltakozik is a Vatikán, ezoterikus, a titkos tudás általi megváltást hirdető tartalmaikat ugyanis ellentétesnek tartják a krisztusi tanításokkal, létezik egy igazi különlegesség is, melyet, bár hivatalosan szintén nem ismernek el, számos egyházi személyiség méltat, és a hívők közül is sokan rajongással övezik. Bár némiképp eretnekségnek hangzik, sokan az ötödik evangéliumként is emlegetik Valtorta Mária Az Evangélium, ahogy nekem kinyilatkoztatott című, tízkötetes művét.Valtorta Mária ápolónőként.-----------Ki volt Valtorta Mária?Az 1897-ben Olaszországban született Valtorta Mária híres laikus misztikus író volt, aki monumentális terjedelemben alkotta meg életművét Jézusról az evangéliumok történéseit követve, azokat azonban sokkal részletesebben ismertetve, állítása szerint az alapján, amit belső kinyilatkoztatások és látomások diktáltak neki.Mária az első világháború idején ápolónőként dolgozott, egy hátsérülés következtében azonban 1920-ban egészségügyi állapota megromlott, ennek komplikációi miatt pedig 1934-től életét egészen 1961-es haláláig ágyhoz kötötten töltötte. Írásait halála után örökösei, ma pedig egy alapítvány gondozza, több mint húsz nyelvre fordították le őket, Olaszországban pedig rendszeresen tartanak konferenciákat is, melyek vallási és tudományos vizsgálatukat helyezik középpontba.Személyes közelségbe hozza az evangéliumokatValtorta Mária 1943 és 1947 között körülbelül 15 ezer oldalt írt tele iskolai füzetekbe, melyekből később, 1956-ban kiadták leghíresebb, Az Evangélium, ahogy nekem kinyilatkoztatott című művét is. ----------Az írás Szűz Mária és Jézus életét meséli el, mintegy kiegészítve az evangéliumokat. A kiegészítés pedig ebben az esetben nem azt jelenti, hogy bármi új történés vagy lényeges elem került volna bele, sokkal inkább az élet- és élményszerűséget, a leírásokat, a párbeszédeket.A kézirat részlete.A könyv több száz epizódon keresztül mutatja be a szintén több száz szereplőt, a helyszíneket, a korabeli társadalmat, a vallási, politikai berendezkedést és környezetet. Valtorta nyilatkozata szerint ehhez nem állt rendelkezésére emberi forrásmunka, és sokszor nem is értette pontosan, mit ír.Hangsúlyossá válnak az apró, mindennapi jelenetek, az emberek közti viszonyok, a szereplők lelki reakciói, gondolatai, érzései is, amivel sokak szerint minden korábbinál közelebb hozza az olvasóhoz az eseményeket, és aminek hatására utóbbi úgy érezheti, otthonra lel az evangéliumokban. Látomásaiban érzékelte is Jézust.A személyesség és emberközeliség nem csak általánosságban érvényes a műre, de különösen igaz Jézus alakjára, akit az író állítása alapján látott és hallott is látomásaiban. A könyvben Jézust isteni-emberi személyként mutatja meg, gyermekként, ifjúként és felnőttként is, ugyanakkor mitikus, szent alakja mellett nagy hangsúlyt kap emberi oldala is, a történések során tökéletesen emberi érzelmeket él át, nevet, szomorkodik, sír, viccel, kimerült vagy épp fél. Az apostolokkal barátként viselkedik, megöleli őket, igazi közösségi, szeretetteljes személy benyomását kelti.-----
Valtorta Mária a betegágyán.Valtorta úgy írja le Jézust, mint magával ragadó külsejű, de nem idealizáltan szép férfit, vállig érő, hullámos, középen elválasztott hajjal, sötét, szelíd, kedves, bölcs, mély és kifejező szemekkel. Mozgása is nemes, úrhoz illő és méltóságteljes, és ahogy megnyilvánul vagy beszél, az mindig nyugodt, ugyanakkor nem kedvetlen. Egész megjelenése mennyei ragyogást és isteni világosságot sugároz, ugyanakkor nem rideg és távolságtartó, hanem közvetlen és karizmatikus, magával ragadó. Ugyanez igaz hangjára is, mely élményszerű, élő, közvetlen, erőteljes, mégis nagyon szelíd és bölcs, ugyanakkor végtelenül kedves és megnyugtató. A leírások szerint Jézus hangja tiszta, mély, barátságos, kimért, de, ha kell, szenvedélyes, és mindig megérinti a szívet. Nem kiabál, nem szónokol, hanem beszélget, magyaráz és kérdez, sosem csak a tömegekhez, de az egyes emberekhez külön-külön szólva.------------Mit mond a Vatikán?1959-ben Valtorta művét, mivel nem hivatalos jóváhagyás után adták ki, felvették az Index Librorum Prohibitorum, vagy a Tiltott Könyvek Indexe listájára is, 1966-ban azonban a tiltás a lista megszüntetésével együtt formálisan megszűnt. A Dicastery for the Doctrine of the Faith, vagyis a vatikáni Hittani Kongregáció azonban 2025-ben nyilatkozatott adott ki, miszerint az írásokat nem lehet természetfeletti eredetűnek tekinteni.
Valtorta Mária sírja a firenzei Santissima Annunziata-templomban valóságos zarándokhellyé vált.A mű és Valtorta alakja is máig viták kereszttüzében áll, vannak, aki csupán egy érdekes bibliai regénynek tekintik, vagy épp egyfajta rosszul regényesített Jézus-életrajznak, mely túlzottan romantikus vagy dramatizált. Egyes hittudósok szerint a Biblia nem véletlenül tömör, és nem szabad elhitetni, hogy azt bármivel ki lehet vagy szükséges kiegészíteni, Jézus alakjának pedig nem szabadna ennyire emberinek lennie.-----------Vannak ugyanakkor szakemberek és hívők is szép számmal, akik támogatóan állnak az írásokhoz, és olyan gazdag lelki, spirituális olvasmánynak tekintik, mely képes közelebb vinni Jézust és az evangéliumot a hívők szívéhez, és megértetni, hogy ő, és amit képvisel, nem elérhetetlen, hanem ott van mellettük és bennük.Érdemes lehet idézni XII. Pius pápa véleményét, melyet azután osztott meg az azt bemutató, Corrado Berti atyának, hogy 1948-ban átnézte a kéziratot: „Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetéről. Aki elolvassa, majd megérti.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FULL MOVIE 2026