A MAGÁNYT VÁLASZTOTTAM, ÉN HÜLYE

A magányt választottam, én hülye---Ezer éve elváltam. A férjem mindent elhordott otthonról. A válás utáni két év maga volt a megváltás. Kis lakás, kis autó, fix meló. Szabad voltam.Csakhogy a nagy szabadságból lassan magány lett.Elkezdtem jobban összejárni a munkahelyi csajokkal. Csupa elvált, szingli nő, akiknél kőkemény férfigyűlölet ment. Először vicces volt a „pasik így, pasik úgy”, aztán kimosták az agyam.Regisztráltam egy társkeresőre – lehurrogtak, hogy ott csak csalók vannak. Amikor egy kolléganőnk férjhez ment, úgy beszéltek róla, mintha vágóhídra vinnék.Közben titokban beszélgettem egy férfival. Jófej volt. Kutyája volt. Két hónapig alakultunk, jártam a nyaralójában. Jó volt újra valaki mellett lenni.Aztán a születésnapomra elhívtam a csajokat ÉS őt. Gáz vicceket nyomtak, ő feszengett. Elhidegültünk. Játszottam a büszkét. Amikor legközelebb eljött a kutyájával beszélni, azt mondtam: rájöttem, jobb egyedül.Vége lett.Fél év múlva tudtam meg, hogy össze volt törve miattam. Ma már új barátnője van.Én meg itt ülök. Megkeseredett nő lettem, aki rosszakat mond a férfiakra, de legbelül ordít a magánytól.A büszkeségem és a barátnőim véleménye fontosabb volt, mint a saját boldogságom.Most már tudom: rengeteg nő csapja be magát így. Hogy boldog egyedül. Közben meg nem. Csak hergeljük egymást.Bánhatom. De talán még nem késő újra merni.Nem késő. Aki egyszer tudott szeretni, az újra tud. Nem kell megfelelni a kórusnak. A saját eszére, a saját szívére hallgasson.És a kutyás férfi? Azok a legjobbak.