A REMÉNY ÉS A VÉGZET

A REMÉNY ÉS A VÉGZET---Éljük mindennapjainkat így vagy úgy, és egyszer csak érkezik egy szövettani eredmény, és kiderül: a konok betegséggel, a rákkal állunk szemben, ami már áttétes.Eleinte el sem akarjuk hinni, azonban a papírlapon ott van fehéren feketén, és az orvosunk is közölte velünk a tényt.Hirtelen eszünkbe jut azon emberek, akik ismerőseink közül már e betegségben "elmentek, odaát vannak". Most Én következem?Már tudatalattinkban ott a gondolat, éjszaka már nem alszunk: hogyan tovább.Megpróbálunk kifelé mást mutatni, de nem könnyű. A család is óvatosan kezel minket. Ők sem akarják elhinni, hogy megtörténhet.Kezdjük átértékelni az életünket, mit kellene még megtennünk, és ezer cikket elolvasunk az interneten, keressük ki hogyan és milyen módszerrel gyógyult meg, és a remény kis szikrája feléled.Olvasunk erről, arról, és sorba próbáljuk ki a csodaszerként emlegetett gombákat,gyógyszereket és mindent, amit úgy gondolunk segíthet, és amit ismerőseink ajánlanak.------------ Testünkben azonban rohamosan dolgozik és rombolja sejtjeinket a rák. Érezzük, gyengülünk, mert a test esendő és romlandó, elkezdődik a kemoterápia.Részlet egy rákos lány naplója:"Szédültem, zavart a fény is, fájt a fejem és minden porcikám és olyan hányingerem volt, hogy majd belehaltam.Parókát hordunk, hogy leplezzük betegségünket, és nem adjuk fel.Részlet egy rákos lány naplója:"Csak kis kitartás! - biztatom magam, még futni kell, még minden messze van, Szolgálj szívem még egy kicsit nekem, jaj, meg ne állj az úton hirtelen, Sok a dolgunk még, s nem mutathatom, hogy a harcot már nem bírom nagyon, és este ha ágyamba roskadok, érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok."Majd megtörténik."A szervezetemben elszabadult a pokol. Áttét a kulcscsontban, a csigolyáimban a derekamnál, a medencecsontban, a térdeimben, két hónalji nyirokcsomóban és kb. 6 helyen a hasi nyirokcsomókban valamint a májon. Mindez egy fél év leforgása alatt... Most kétségbe vagyok esve. NEM AKAROK MEGHALNI, nekem még fel kell nevelnem a gyerekeimet. Csak 10-15 évet kérek a sorstól és akkor elégedett leszek. Azt hiszem életemben először talán depressziós is lettem, és úgy érzem, hogy minden kicsúszott a lábam alól és össze fogok omlani."Majd rohamosan fogy az időnk, már nem merünk tükörbe nézni, úgy lefogytunk.Gyerekeink, ha kicsik, nem értik mi történt az anyuval, és miért sír az apu és a nagyi, aki azt mondja: "Bár csak Én mehetnék el helyetted, lányom." De a sors könyve másképpen íródott.Már csak naphosszat alszunk, hirtelen minden értelmét vesztette, a sok fájdalomtól és morfiumtól.Álmunkban odaát járunk és beszélünk nagyapával, aki már eltávozott.--------------Mint egy film lepereg előttünk az egész életünk, és egyszer csak "ÁTMEGYÜNK" véglegesen és ÖRÖKRE,nagy fájdalmat hagyva magunk mögött.