AZ ELVESZETT HARANGOK VÁROSA - V. FEJEZET

AZ ELVESZETT HARANGOK VÁROSA - A TRILÓGIA-----I. FEJEZET: DARK GIRL ON BLACK HORSE---Régen a hegyek között állt egy város. A tornyai olyan magasra nyúltak, hogy a felhők megpihentek rajtuk.Egy nap fekete lovon érkezett egy lány. Senki sem tudta, honnan jött. Az arca sápadt volt, mint a hold. A haja éjfekete.Nem szólt egy szót sem. Csak végigvágtatott a főutcán. A paták hangja olyan volt, mint egy megrepedt harang.II. FEJEZET: DARK MOMENT - ONE GIRL---A lány megállt a főtemplom lépcsőjén.---------- Ez volt a sötét pillanat. Az idő megállt.Egyetlen lány állt egyedül a ködben. Egy lány a kihalt városban.A templom ajtaja félig nyitva. Bent fekete moha a falakon. A gyertyák kialudva.A lány felnézett a toronyra. Tudta, mit kell tennie.III. FEJEZET: AZ ELVESZETT HARANGOK VÁROSA---Régen azt hitték, amíg a harangok zúgnak, a sötétség nem lépheti át a város kapuit.Aztán egy télen megjelent egy idegen. Nem volt neve. Nem volt árnyéka. Nem volt múltja. Csak annyit mondott: Eljött az idő, hogy a harangok elnémuljanak.

Másnap az egyik harang megrepedt. Egy héttel később újabb. A hónap végére valamennyi elhallgatott.És amikor az utolsó harang is néma lett, a város fölé sűrű köd ereszkedett. A napfény többé nem érte el az utcákat. A kertek elszáradtak. A kutak kiapadtak.A lakók egyenként eltűntek. Nem maradt utánuk test. Nem maradt sír. Csak üres házak és félig nyitott ajtók.Végül a köd belépett a templomba. Lassan. Csendesen. Mint egy élő lény. A gyertyák kialudtak. A hangok elnémultak.A város üres lett. A tornyok még mindig állnak. A harangok még mindig ott lógnak a magasban. De soha többé nem szólaltak meg.Most a sötét lány áll a torony alatt, fekete lován. Ő az egyetlen, aki vissza tudja hozni a hangot.Ha egyszer megkondul újra az utolsó harang, a köd felszáll. A város újra élni fog.AZ ELVESZETT HARANGOK VÁROSA - A TRILÓGIA IV. FEJEZET?--A fekete ruhás lány leszállt a lóról. Belépett a templomba, ahol a köd élt. A kezében egy kis kalapács volt. Felment a toronyba az utolsó haranghoz.IV. FEJEZET: A KALAPÁCS--A fekete ruhás lány leszállt a lóról.A fekete ló nem mozdult. Csak állt a ködben. Mint egy szobor. A szemei a tornyot nézték.A lány belépett a templomba.A köd bent élt. Nem pára volt. Élő volt. Sűrű. Fekete. Hideg. A gyertyák kialudva. A falakon fekete moha. A földön üres padok.A lány kezében egy kis kalapács volt. Rozsdás. Régi. Az apjáé volt? Az anyjáé? Senki sem tudta.Felment a lépcsőn. A lépcső nyikorgott. Minden lépésnél por hullott.Fent volt a torony. Az utolsó harang. A legnagyobb. Repedt volt. Mint a többi. De ez még ott lógott.A lány megállt előtte. A köd körülötte kavarogott. Mintha félne.Felemelte a kalapácsot.Egy pillanatra megállt az idő. Ez volt a DARK MOMENT. ONE GIRL. ONE BELL.Ráütött.A hang...Nem volt hangos. Halk volt. Mély. Mint egy sóhaj. Mint egy szívverés száz év után.KONG...A köd megremegett.A lány újra ütött.KONG...A torony faláról lehullott a fekete moha.Harmadszor is ütött.KONG!És akkor...A város összes harangja – a repedt, a néma, a holt – mind megmozdult.Nem a szél. Nem ember.Maguktól.Elkezdtek zúgni.Halkan. Aztán hangosabban. Aztán úgy, mint régen.A köd sikoltott. Mint egy állat. És elkezdett felszállni. Lassan. Felfelé. El a városból.A napfény száz év után újra elérte az utcákat.Lent a fekete ló felnyerített.A város élt.A lány ott állt a toronyban, fekete ruhában, a kalapáccsal a kezében. Mosolygott. V. FEJEZET: A FEHÉR RUHÁS LÁNY VISSZATÉR---A harangok zúgtak.A köd felszállt. A város utcáira száz év után napfény esett. A kutakban újra víz volt. A kertekben fű nőtt.A fekete ruhás lány még mindig a toronyban állt. A kalapács kiesett a kezéből. Fáradt volt. Nagyon fáradt.Lent a templom ajtajában valaki állt.----------Fehér ruhában.Ugyanaz az arc. Ugyanaz a lány. Csak most fehérben.A fekete ruhás lány lenézett. Tudta, hogy őt látja. Önmagát. A másik felét.A fehér ruhás lány felnézett. Nem szólt. Csak kinyújtotta a kezét.A fekete ruhás lány elindult lefelé. Minden lépcsőfoknál lehullott róla egy darab sötétség. A fekete moha. A por. A száz év.Amikor leért, már nem volt fekete a ruhája. Szürke volt. Aztán fehér.Két lány állt egymással szemben. Egyforma. Mégsem ugyanaz.A fekete lovon kívüli fekete ló most fehér lóként állt. Megrázta a sörényét. Fehér lett.A fehér ruhás lány megszólalt. Először száz éve."Most már mehetünk."A másik bólintott.Kézen fogták egymást. Felültek a fehér lóra. Együtt.Kilovagoltak a városból. A harangok még mindig zúgtak mögöttük.A város élt. De már nem kellett nekik. Az ő dolguk véget ért.Az úton túl – a fényeslitkei temető felé – még látták őket. Két lány egy lovon. Fekete és fehér. Együtt.Aztán a köd – most már nem sötét, hanem fehér – elnyelte őket.