HAZATÉRÉS A SZIBÉRIAI GULÁGRÓL

hazatérés a szibériai gulágról – Józsi és Margit – igaz történet a szomszéd faluból--- 1955 tél. nyolc év.margit hét hónapos terhes volt, mikor elvitték Józsit. nem volt búcsú, csak egy teherautó, sár, kiabálás. a hasában rúgott a baba. azt mondta magában, visszajön. vissza kell jönnie. megszületett kis Józsika. egyedül. kenyér nélkül, fa nélkül, de felnevelte. aztán egy nap a postás hozott egy levelet. pecsétes, hivatalos. hogy Józsi meghalt a fogságban, Szibériában. margit a konyha közepén ült le a földre és sírt. de élni kellett. a kisfiúért.a faluban volt egy rendes ember, Jani. nem beszélt sokat, de hozott fát, mikor nem volt. hozott tejet, mikor kis Józsika beteg volt. udvarolt csendesen. margit először nemet mondott. aztán igent. megházasodtak. boldogok voltak, ahogy lehet boldognak lenni háború után. kis Józsika Janit hívta apának. apa, gyere, nézd. Jani lett az apja.közben Józsi élt.----------rongyos pufajka, 30 kiló mínusz, fagyott láb, Workuta, Vorkuta, Kolima, szénbánya, napi egy kanál leves. nyolc évig minden este ugyanarra gondolt: a kis ajtóra. a házra. margitra. hogy egyszer benyit. ezért élte túl. a fogságban a gondolat tartotta életben.Aztán egy reggel azt mondták, mehettek haza. vonat. Záhony. mikor a vonat átlépte a határt, egy ember felkiáltott: magyar földön vagyunk. sírtak. rongyos pufajkában sírtak.Debrecen. fogadó bizottság. kaptak egy igazolványt. és azt mondták: tilos beszélni a fogságról. tilos.Józsi vonattal jött tovább. falu. hó. ismerős utca, de minden kisebb. a kis ajtó. ugyanaz a kis ajtó, amit nyolc évig látott maga előtt.Belépett.az udvaron egy kisfiú játszott. hét-nyolc éves, sapka, piros arc. ránézett a rongyos bácsira. beszaladt a házba: gyere anya, itt egy rongyos bácsi.Margit kijött. meglátta. és elájult.a hóba esett volna, ha Józsi el nem kapja.akkor kijött Jani. az udvar másik felől. idegen férfiként nézett Józsira. lebecsmérően kérdezte: ki maga? mit akar itt? ez az én portám.Józsi azt mondta halkan: Margit férje vagyok. Most jöttem haza a fogságból.

nyolc évig készült erre a mondatra.Margit feleszmélt. ott állt két férfi között. az egyiket hét hónapos terhesen engedte el. a másikat a kisfia apának hívta. mindkettőt szerette. másképp, de szerette.Józsi nem aludt a házban. nem fért be. a pajtában húzta meg magát, egy priccsen. hoztak neki levest, de nem ette. nézte a gerendát. a szívében hatalmas fájdalom volt. nem harag. fájdalom. hogy nincs helye már. hogy a kis ajtó, amiért túlélte a halált, most bezárult.Reggelre csend lett a pajtában.FELAKASZTOTTA MAGÁT-nem fáj már semmi.

az élet ment tovább.de mi ne felejtsük el Józsit. ne felejtsük el Margitot, Janit, kis Józsikát. ne felejtsük el a hatszázezer magyart, akit elvittek málenkij robotra. kétszázezer nem jött haza. és azokat se, akik hazajöttek, de már nem volt hova.emlékezzünk.Fényeslitke, kis ligetecske, 2026. október 23.