A FÁJDALMAS GYÁSZ

A FÁJDALMAS GYÁSZ---A gyász nem mindig könnyekben érkezik.Néha csenddé válik. Olyan mély csenddé, amelyben minden emlék hangosabb, mint a világ körülöttünk.Az ember ilyenkor lehunyja a szemét, és újra látja azt, akit elveszített. Hallja a hangját a szélben, felismeri a lépteit a képzeletében, és egyetlen pillanatra úgy érzi, mintha semmi sem változott volna.De amikor a pillanat elmúlik, a valóság újra ott áll előtte.A hiány.A kimondatlan szavak.Az érintések, amelyek többé nem térnek vissza.A gyász a szeretet árnyéka. Minél nagyobb volt a szeretet, annál hosszabb az árnyék is. Ezért fáj annyira az elvesztés. Nem azért, mert gyengék vagyunk, hanem azért, mert valaki egykor nagyon fontos volt számunkra.A fájdalom idővel megszelídül, de az emlékek velünk maradnak. Nem tűnnek el, csak lassan átalakulnak. A könnyek helyét átveszi a hála, hogy egyszer együtt járhattunk azon az úton, amelyet életnek nevezünk.És bár vannak sebek, amelyek soha nem gyógyulnak be teljesen, a szeretet mégis tovább él.Ott él a szív csendjében.Ott él az emlékekben.Ott él minden egyes pillanatban, amikor gondolatban újra találkozunk azokkal, akiket elveszítettünk.Mert a gyász valójában nem más, mint a szeretet utolsó, legmélyebb vallomása.