ensiferum999 AZ ÉLET egy tánc

2026. október 5., hétfő

Csöpi néni élete lassan széthullott, miután elveszítette a férjét. A régi lakótelepen maradt, ahol hat évtizedet élt, ahol felnőttek a gyerekei, akik ma már messze élnek, és ritkán jönnek vissza. A magány egyre mélyebbre húzta, a kor pedig könyörtelenül rátette a kezét: feledékenység, zavartság, betegségek. A lakók látják, hogy baj van, hogy Csöpike már nem ura a tetteinek, hogy segítségre szorulna – éjjel-nappal –, de nincs, aki valóban mellé álljon.A fia messze él, havonta egyszer-kétszer látogatja, pedig ő a gyámja. A másik gyerek beteg, nem tud segíteni. A szomszédok tehetetlenek, a hatóság nem lép, a néni pedig egyre kiszolgáltatottabb: rohangál, embereket állít meg, félrebeszél, fájdalmai vannak, orvost nem enged be. Mindenki látja, hogy így tragédia felé sodródik.A tél alatt be volt zárva a lakásba, most tavasszal újra tántorog a ház körül, és mindenkit megszólít. A hírek szerint talán elindították az idősek otthonába való felvételét, de senki sem tudja, mennyi idő, mennyi várakozás, és hogy megéri-e még Csöpike a segítséget, amelyre már rég rászorulna.A történet nem oldódott meg. Csöpi néni továbbra is magányosan él, a lakók pedig csak remélni tudják, hogy egyszer valaki végre emberséggel, odafigyeléssel gondoskodik róla – mielőtt túl késő lenne.

EGYSZER VOLT...

Egyszer volt… egy boldog család, ahol apa, anya és két kislány élte a gondtalan mindennapokat. Aztán egy tavaszi napon minden megváltozott: apáról kiderült, hogy tüdőrákos, nem műthető, és csak hónapokat jósoltak neki. Ő mégis négy évig küzdött – csendben, félelemmel, de tartással –, miközben a betegség lassan felemésztette. A család végignézte, ahogy az erős, nagy termetű férfi csontsovány árnyékká válik. 2022 júniusában meghalt.Anya nem bírta elviselni a veszteséget. Depresszióba süllyedt, feladta a munkát, feladta önmagát, és a lánya – még alig felnőtt – kénytelen volt dolgozni, hogy életben tartsa a családot. A sok fekvés miatt anya súlyos érszűkületet kapott, amputáció lett a vége, és néhány hónappal később ő is meghalt. Mintha utánament volna a férjének. Nyolc hónap alatt mindketten eltűntek a lányok életéből. A nagyobbik lánynak hirtelen felnőtté kellett válnia. A sötét időszakban találkozott későbbi férjével, aki támasz lett. Azóta két kislánya született – az egyik az apára hasonlít. A sírra mindig visz friss képet. Mert hiszi: onnan fentről vigyáznak rájuk.Ez a történet nem csak veszteségről szól, hanem arról is, hogy a szeretet – még ha fájdalmon át is – tovább él.

ÉLET VAGY VALAMI MÁS..

ÉLET VAGY VALAMI MÁS —--A bejegyzés arról szól, hogy sok ember panaszkodik az életére, miközben nem figyel a másikra, és nem hajlandó változtatni.Két nő története jelenik meg:Edina, aki egyedül várja a gyermekét, alkoholba menekül, önző módon csak magáról beszél, és nem vállal felelősséget sem a gyerekért, sem a helyzetért.Zsike, aki egy rossz kapcsolatban él, eltartja a férfit, panaszkodik, mégis marad — pedig tudja, hogy jobb lenne nélküle.Mindkét történet ugyanarra mutat:az emberek sokszor saját maguknak okozzák a rosszat, mert könnyebb panaszkodni, mint beismerni, hogy változtatni kellene.A bejegyzés üzenete:az élet szép lehetne, de amíg valaki a rosszban érzi magát “kényelmesen”, addig nem lesz boldog.

EGY SZERELMES LÁNY VALLOMÁSA.....

Egy szerelmes lány vallomása-okulásképp másnak---EGY SZERELMES LÁNY VALLOMÁSA — --A lány egy barátjába szeretett bele, akivel két évig csak barátság volt, majd egy nehéz időszak összehozta őket. Három évig boldog, mély, bizalmon alapuló kapcsolatban éltek — olyan szerelemben, amelyben a lány végre önmagát is megszerette.Egy külföldi lehetőség miatt fél évre elváltak, és a távolság lassan szétrombolta a kapcsolatot. A lány szakított, de később rájött, hogy hibázott: nem harcolt érte, nem adott második esélyt. Újra közeledtek, együtt töltöttek időt, és a lány ismét beleszeretett — de a fiú már túllépett rajta.A lány mégis reménykedett, mert a fiú időnként visszajelzett: talán lehet még valami. A lány mindent feladna érte, visszatérne hozzá, vállalná a fájdalmat is, csak hogy mellette lehessen. Most vár — remény és félelem között — hogy a fiú újra kinyissa felé a szívét.Egy párkapcsolat története, melynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy értékeljük a párunkat, és mindig küzdjünk (persze, ha érdemes). További célja még rávilágítani, hogy ne csüggedjenek az egyedülálló nők, mert mindenkire várhat valaki, és sosem szabad feladni a reményt, hogy megtaláljuk az igazit.

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS —--A nő 16 évig élt egy férfi mellett, aki féltékenységgel, gyanakvással és lelki terrorral tette tönkre a kapcsolatot.A férj hazudott, kicsapongott, birtokolni akart, és a gyermeküket is eszközként használta.A nő nem bűnt követett el — csak figyelmet, emberséget kapott valakitől, amit otthon már rég nem.A férfi ezt megszállott nyomozással és manipulációval torolta meg.A felismerés egyszerű és fájdalmas:a kapcsolat halott, a férfi nem nőtt fel, és a nőnek joga van a szabadsághoz, az élethez, a békéhez.A nő azt hiszi van szép családja, háza, kutyája, íróasztala ahol dolgozhat...Talán boldog is lehetne, ha nem érezné azt, hogy ez az egész egy nagy hazugság, ami felőrli a boldognak hitt életét. Keresi a kiutat, változtatni próbál, de csak csöndben, nehogy valakit zavarjon, nehogy fájjon. Pedig a változás elkerülhetetlen velejárója a fájdalom. Fájni kell, hogy élvezd az örömet, a jót a szépet, és megbecsüld azt, amit nagy fájdalom árán elértél...

ELMERENGVE

ELMERENGVE---Vannak pillanatok, amikor az ember nem szól semmit.Csak feszik, csak lélegzik, csak nézi a világot úgy,ahogy a fény nézi az árnyékot: óvatosan, távolról,mégis valami titkos közelséggel. Ilyenkor nem kell történet.Nem kell magyarázat.Nem kell hangos mondat.Csak az a csend, amelyben végre hallani lehet,hogy a múlt nem ellenség, csak tanú.Hogy a fájdalom nem büntetés, csak emlék.Hogy az ember nem attól lesz több,hogy mennyit mutat meg magából,hanem attól, amit magában hordoz.Én is így vagyok most.Nem akarok szerepet, nem akarok jelzőt,nem akarok sem hős, sem áldozat lenni.Csak ember. Olyan ember, akinek voltak küzdelmei,voltak veszteségei, voltak csöndes győzelmei,és voltak napok, amikor a világ túl nagy volt,de én mégis maradtam.Elmerengve fekszem most is.Nem a jövőt nézem, nem a tegnapot, hanem azt a vékony, törékeny pillanatot,ahol a kettő találkozik.Ahol az ember rájön:nem kell mindent megérteni.Elég, ha érzi.Elég, ha él.Elég, ha továbbmegy.

MAI NÉZETTSÉGEM ORSZÁGONKÉNT

TECHNO,DEEP,HOUSE- VÁLOGATÁSOM

DARK WAWE GIRL

src="https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Freel%2F1910083967098367%2F&show_text=false&width=560&t=0" width="560" height="314" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share" allowFullScreen="true">

STREETS LIVE 4K - MY SELECTION

ORYN ETHERIA

MEGY AUTOMATIKUSAN

SHORT VIDEÓK -SZUPER

7 JEL 70 UTÁNI ÉLET

ELION & LÁNGTÜNDÉR

A LÉLEK LEHUNYT SZEMMEL VÁGYAKOZIK

A lélek lehunyt szemmel vágyakozik ---A hó olyan csendet terít a világra, amelyben minden gondolat lassabban lélegzik.A fehérség nem hideg, inkább olyan, mint egy tiszta lap, amely várja, hogy valaki végre ráírja a saját igazságát.Ebben a némaságban fekszik az alak, fekete ruhája úgy omlik szét körülötte, mintha a sötétség is meg akarná érinteni a fényt.A ruha fodrai a jégen pihennek, mint egy elengedett sóhaj, amely mégis ott marad, mert nem tudja, hová menjen tovább.A haj körbefolyik a fejen, mint egy történet, amelyet már ezerszer elmesélt a szív, de még mindig nem tudta befejezni.A szemek lehunyva vannak — nem menekülésből, hanem abból a mély, belső mozdulatból, amikor az ember végre meg meri hallani a saját vágyakozását.Mert a vágy nem mindig hangos.Néha csak egy fekete ruha a hóban.Néha csak egy mozdulatlan test, amely belül mégis él, lüktet, kér, remél.A kontraszt — fekete és fehér — nem ellentét, hanem vallomás:hogy a lélek egyszerre tud sötét és fényes lenni,hogy a hiány és a remény ugyanabból az anyagból készül,és hogy néha a legnagyobb csend mondja ki a legtöbbet.A hó nem ítél.A ruha nem magyaráz.A test nem tiltakozik.Csak fekszik ott, és engedi, hogy a világ egy pillanatra megértse:a vágyakozás néha lehunyt szemmel a legőszintébb.

FÁJDALOM A TESTEMBEN-LELKEMBEN

FÁJDALOM A TESTEMBEN, LELKEMBEN---Van úgy, hogy a fájdalom nem választ.Nem dönti el, hová költözik. Egyszerűen bennem van — a testemben, a lelkemben — ugyanazzal a lassú, szúró, néha egészen halk,mozdulattal.A testem néha előbb jelzi, mint a szívem.Egy feszülés, egy lüktetés, egy nehéz mozdulat, amit nem én irányítok.Mintha a test tudná, hogy valami belül elmozdult, és most próbálja megértetni velem:figyelj rám, mert nem csak én fájok.A lélek fájdalma más.Nem kiált, nem szúr, nem lüktet. Csak ott van, mint egy régi árnyék, amelyet már megszoktam, és néha azt hiszem, nélküle már nem is lennék ugyanaz.A lélek fájdalma nem kér engedélyt.Nem kopogtat.Csak leül mellém, és velem marad.És mégis… valahogy mindkettő én vagyok.A test, amely hordozza a napokat.A lélek, amely hordozza az éveket. A kettő együtt alkotja azt, aki ma vagyok — minden sebbel, minden csenddel, minden elengedéssel és minden újrakezdéssel.Van, hogy a fájdalom tanít.Van, hogy csak emlékeztet.Van, hogy egyszerűen átfolyik rajtam, és hagyom, hogy tegye a dolgát.Mert tudom: ami bennem történik, az nem ellenem történik.Csak része annak az útnak, amelyet járok — lassan, csendben, néha megtörten, néha felemelkedve.A testem fájdalma elmúlhat.A lelkemé talán soha.De mindkettőt hordozom, és mindkettőt szeretem annyira, hogy már nem akarom elrejteni őket.Ez vagyok én.A fájdalommal együtt.A testemben.A lelkemben.

ÁHÍTAT EGY TEMPLOMBAN

ÁHITAT EGY TEMLOMBAN---A templom romjai között olyan volt a csend, mintha valaki régen elfelejtette volna feloldani.A kövek hidegek voltak, mégis őriztek valami régi, emberi melegséget — talán azoknak a lépéseknek az emlékét, akik vigaszt keresni jöttek ide, és nem találtak mást, csak önmagukat. A fény a nyitott kupolán át szivárgott be, lassan, óvatosan, mintha nem akarná megzavarni azt, aki ott állt a romok között.A lány fekete ruhája úgy omlott köré, mint egy árnyék, amely nem fenyeget, csak kísér.Nem imádkozott.Nem kért semmit.Csak hagyta, hogy a hely beszéljen hozzá.A gyertyák apró lángjai reszkettek a kövek között, mintha tudnák, hogy minden fény törékeny.A levegőben ott volt valami régi fájdalom, de nem bántó — inkább olyan, mint amikor az ember rájön, hogy amit elveszített, az valaha az övé volt, és ez a tudás egyszerre éget és simogat.A templom nem volt már egész.De a hiányában volt valami szent.Valami, amit csak azok értenek, akik már álltak romok között, és mégis érezték:a lélek néha éppen ott találja meg önmagát, ahol minden más széthullott.A lány lassan felemelte a fejét.Nem volt benne büszkeség, csak egy halk, mély belenyugvás.Az a fajta, amit az ember akkor tanul meg, amikor már nem fél attól, hogy fáj.És a templom — ez a félig elfeledett, félig megmaradt szent hely — visszasuttogta neki: „A csend nem üresség.A csend az, ahol végre meghallod a saját szívedet.”

LÁNY A TEMETŐBEN

LÁNY A TEMETŐBEN---A ány állt a régi kövek között, mintha a csendből lenne szőve.Nem sírt, nem beszélt, csak nézett — úgy, ahogy azok néznek,akik már túl sok mindent elengedtek, és nem maradt más,csak a lélegzet és a hiány.A fák fölé hajoltak, mintha vigyáznák,a szél pedig óvatosan érintette meg a ruháját,mintha tudná, hogy minden érintés fájhat,ha az ember túl sokat veszített.Ott állt, ahol a világ vékonyabb,ahol a múlt még visszaszól,és ahol az ember rájön:a fájdalom nem ellenség,csak egy régi társ, aki néha mellénk ül, és nem kérdez semmit.És mégis volt benne valami szép.Valami halk fény, ami nem a napból jött,hanem belőle — abból, hogy még mindig áll,még mindig él,még mindig képes szeretni azt,amit már nem tarthat meg.A temető nem volt félelmetes.Csak ő volt az, aki tudta:a szépség néha ott születik,ahol a szív a legsebezhetőbb.

2026. október 4., vasárnap

FULL LIVE

FRENCH FORIGN LEGION-MEMORY

FRENCH FORIGN LEGION-MEMORY---A dögei temetőben nem a halálhoz mentél — hanem egy élethez, amelyet a világ ritkán lát, ritkán ért meg, és ritkán tisztel úgy, ahogy kellene.Takács András nem egyszerű ember volt.Ő a Légió embere volt: acélból gyúrt test, fegyelemből épült lélek, és olyan hűség, amelyet csak a bajtársi vér ismer.Tizenöt év a Francia Idegenlégióban nem szolgálat.Az beavatás. Az ember ott nem csak harcol — ott újjászületik.Megtanulja, mi az, hogy kitartás.Mi az, hogy bajtársi becsület.Mi az, hogy a halál árnyékában is embernek maradni.András két méter tíz centi magas volt, izmai, mint a kovácsolt vas. A végén közelharc-kiképző tiszt lett: olyan ember, aki két perc alatt bárkit le tudott szerelni puszta kézzel, mert ismerte az emberi test minden sebezhető pontját.De a legnagyobb ereje nem a kezében volt — hanem a szívében.Hazajött, és a TEK hívta. Nem csoda. Kevés ilyen ember jár közöttünk.Aztán Franciaországban új életet kapott. Egy biztonsági cégnél dolgozott, ott találkozott Inez-zel. Ineznek volt egy lánya, és András belépett az életükbe úgy, ahogy csak a nagy emberek tudnak: csendesen, tisztelettel, szeretettel. Élettársak lettek, család lettek.Aztán jött az a nyaralás. Egy egzotikus sziget, egy ártatlan falat — egy polip, amelynek mérgére allergiás volt.És András meghalt.Nem harcban, nem fegyverrel a kézben, nem a Légió terepén. Hanem az élet egy váratlan, kegyetlen fordulatában.Inez csináltatott neki egy kis márványtáblát. Nem nagyot, nem hivalkodót — olyat, amely méltó hozzá.Az a tábla ma is ott áll a dögei temetőben, és őrzi egy olyan ember nevét, akit nem lehet elfelejteni.Ma te virágot vittél rá. Megálltál. Beszéltél hozzá. Mert a halál nem szakítja el azt, amit a bajtársi hűség egyszer összekötött.A márványon ott áll a Légió örök mondata:LA LÉGION EST AU-DESSUS DE TOUT.A Légió mindenek felett.És te ma így szóltál hozzá:Repose en paix, mon ami de la Légion. Tu prendras désormais la formation là-bas.Nyugodj békében, légiós barátom. Mostantól odafent veszed fel a sorakozót. Döge, 2026. Virág a márványon.

A SULIBÓL

MEMORY 1966 – TÉLI KORCSOJÁZÁS A RÉTEN----Hetedikesek, nyolcadikosok voltunk.A tél akkor még igazi tél volt: csípős, tiszta, olyan, ami megfesti a levegőt.A fényeslitkei rétre jártunk le korcsolyázni — a világ közepe volt nekünk, a szabadság tere, a gyerekkor csillogó színpada.A jég azonban nem volt egyforma.Az egyik helyen hetven centi vastag, erős, biztonságos.A másik helyen csak húsz centi, vékony, alattomos.Mi pedig ott voltunk vagy nyolcan-tízen: rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok.A nevetésünk messzire szállt, a korcsolyák csattogtak, a hideg pirosra csípte az arcunkat.És akkor történt.Egy óriási baleset.A jég beszakadt.A hangja olyan volt, mintha a föld sóhajtana egyet — mélyen, félelmetesen.A víz fekete szája kinyílt, és valaki belecsúszott.A pillanat megfagyott.A gyerekek sikítottak, a felnőttek rohantak, a hideg víz pedig könyörtelenül húzott lefelé.A rét, ami addig játék volt, egyszerre lett veszély.A korcsolyák, amik addig szabadságot adtak, egyszerre lettek tehetetlenek.A tél megmutatta a másik arcát.De ott voltunk egymásnak.A fényeslitkei emberek — rokonok, barátok, szomszédok — összezártak, és a félelemből erő lett.Aki beleesett, azt kihúzták.A jég sírt, mi remegtünk, de a történet nem lett tragédia.Csak emlék.Erős, mély, életre szóló.A tél, a rét, a jég, a gyerekkor.És az a pillanat, amikor megtanultuk: a szépség és a veszély néha ugyanazon a helyen lakik.Ha szeretnéd, Pitikém, megírom a rövid, blogra illő verziót, vagy készítek hozzá egy mottót, ami összefoglalja ezt a gyerekkori élményt.TÉLI--- „TÉLI” szó most úgy áll itt, mint egy kapu.A TÉL – 1966, Fényeslitke---A tél akkor még más volt.Nem csak hideg, hanem világ, amelyben minden hang élesebben szólt, minden mozdulat lassabban történt, és minden gyerek szíve gyorsabban vert.A fényeslitkei rét fehér volt, csillogó, olyan, mintha az ég egy darabja szállt volna le a földre.A jég alatt fekete víz mozdult, de mi nem féltünk — hetedikesek, nyolcadikosok voltunk, és a világ még nem tanított meg félni.A korcsolyák csattogtak, a nevetésünk messzire szállt.A jég néhol hetven centi vastag volt, máshol csak húsz — de mi nem mértük, csak futottunk, fordultunk, csúsztunk, mintha a tél maga húzna minket.Aztán a pillanat, amelyet soha nem felejt el az ember.A jég beszakadt.A hangja mély volt, komor, olyan, mint amikor a föld szólni akar.---------A víz fekete szája kinyílt, és valaki belecsúszott.A rét, ami addig játék volt, egyszerre lett veszély.A gyerekek sikítottak.A felnőttek rohantak A hideg víz könyörtelen volt.De ott voltunk egymásnak.Rokonok, barátok, szomszédok — a fényeslitkei emberek, akik nem hagyták, hogy a tél elvigyen valakit.Kihúzták.Megmentették.A rét pedig csendben visszazárta a sebét.A tél, amely megtanított tisztelni a jeget.A rét, amely megtanított félni és bátornak lenni egyszerre.A gyerekkor, amely nem kérdezett, csak történt — és bennünk maradt, örökre.

PUNK-ROCK-METAL-MY SELECTION

PETER GRUNDY ÖSSZES FILMJE

QURVA JÓÓÓÓÓ--017 - Az (It)díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n!Kapható Blu-ray-en! 2015 - Pixel (Pixels)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n!Kapható Blu-ray-en! 2012 - Jesus Henry Christ----- díszlettervező 2009 - Az időutazó felesége (The Time Traveler's Wife)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n! 2008 - Hipervándor (Jumper)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n!Kapható Blu-ray-en! 2005 - Tucatjával olcsóbb 2. (Cheaper By the Dozen 2)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n! 2005 - A remény bajnoka (Cinderella Man)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n! 2004 - New York-i bújócska (New York Minute)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n! 2003 - Jéghideg otthon (Cold Creek Manor)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n! 2001 - Halálhajó 2. - Rettegés a vízen (The Triangle)----- díszlettervező aaaaa 2001 - Töretlen hit (Jenifer)----- díszlettervező aaaaa 2001 - Glitter - Ami fénylik (Glitter)----- díszlettervező aaaaa 2000 - Csali (Bait)----- díszlettervező aaaaa 2000 - Koponyák (The Skulls)----- látványtervező aaaaa Kapható DVD-n! 1999 - Szupersztár (Superstar)----- díszlettervező aaaaa 1998 - Meztelen város 2. (Naked City 2)----- díszlettervező aaaaa 1998 - Meztelen város (Naked City: Justice With a Bullet)----- díszlettervező aaaaa 1997 - Csiri Bá! (A Simple Wish)----- díszlettervező aaaaa 1995 - Kutyám, Clyde (Johnny & Clyde)----- látványtervező aaaaa 1995 - Az őrület torkában (In the Mouth of Madness)----- díszlettervező aaaaa Kapható DVD-n!-----

MARIKA VANCUVERBŐL

MARIKA VANCOUVERBŐL---(Bakajsza Mária története)---Vannak emberek, akiknek az élete messzire sodródik a szülőföldtől, mégis megmarad bennük valami mélyen magyar, valami csendes, szívből jövő kötődés. Ilyen ember Marika is — Bakajsza Mária — aki fiatalon, a kor szorításában, a férjével együtt kiment Kanadába, Vancouverbe.A férje már ott született, ott élte az életét, és nem beszél magyarul, de Marika megtartotta a nyelvet, a gyökereket, a történeteket.A tengerentúlon új életet építettek: öt lányuk született, mindegyik saját családdal, saját történettel.Ma már dédunokák is vannak — egy egész nagy, szerető család, amely körülöleli Marikát.A mindennapjaikhoz egy 10 személyes kisbusz is tartozik, mert ennyi emberhez már nem elég egy átlagos autó.Ez nem luxus, hanem egyszerűen az életük része: nagy család, nagy szeretet, nagy jövés-menés.Marika blogja — amit én is olvasok — olyan, mint egy ablak az ő világára.Ott vannak a gondolatai, a válogatásai, a zenéi, a történetei.És bár 6 óra időeltérés választ el minket, mégis közel érzem magam hozzá.A jelölésem ott várja a Facebookon, ő pedig majd elfogadja, amikor belép.Nem sietünk. Az idő nem ellenünk dolgozik — az idő összeköt.----------Marika Vancouverből nem csak egy név a képernyőn.Ő egy életút, egy történet, egy család, egy távoli magyar szív, amely még mindig dobog. És én örömmel nézem a blogját, mert minden sora egy kicsit hazahozza őt.Bakajsza Mária.Marika Vancouverből.Egy élet, amely messzire ment — de sosem szakadt el. MARIKA VANCOUVERBŐL – II. rész(Bakajsza Mária életútja a tengerentúlon)--------Marika Vancouverből nem csak egy név, nem csak egy távoli,ismerős.Ő egy történet, egy életút, amely messzire ment, de a gyökereit soha nem engedte el.Fiatal korában, a kor szorításában, sokakkal együtt disszidált.AZ egész család négyen,apu,anyu és a két lánygyermek.Ausztriába voltak lágerben,majd Fekete Jóska küdte a meghívót,így kerültek ki FORTLAUDERDÉL-BE.Nem kalandvágyból, nem könnyelműségből, hanem azért, mert akkoriban sokan keresték a biztonságot, a jövőt, az új lehetőséget.A FÉRJÉVEL MEGISMERKEDETT ÉS KÖVETTE ŐT VACUVERBE .Marika blogja tele van élettel: zenékkel, válogatásokkal, történetekkel, gondolatokkal.-----------Amikor olvasom, olyan, mintha egy ablakon át belátnék az ő világába — a csendes kanadai reggelekbe, a családi ünnepekbe, a hosszú utakba, a tenger illatába.És bár 6 óra időeltérés választ el minket, mégis közel érzem magam hozzá.Az új FACE BOOK,fiókom jelölésem ott várja a Facebookon, ő pedig majd elfogadja, amikor belép.Nem sietünk.Az idő nem ellenünk dolgozik — az idő összeköt.Marika Vancouverből egy olyan életet él, amely messzire ment, de sosem szakadt el.A blogja pedig hidat épít:köztem, köztünk, és az ő távoli, mégis ismerős világuk között.---Bakajsza Mária.Marika Vancouverből.Egy élet, amely tovább táncol — és én örömmel nézem.------------ MARIKA VANCOUVERBŐL – III. rész----(Egy magyar szív, amely messzire ment, de hazahoz minden történetet)Marika Vancouverből olyan ember, akinek az életét nem lehet egyetlen mondatba sűríteni.Ő nem csak egy név a képernyőn, nem csak egy távoli ismerős.Ő egy életút, amely egyszerre hordozza a magyar múltat és a kanadai jelent.A vallás életévé vált a férjével együtt járnak a zenés,gitáros,hegedű,stb,gyülekezetbe.MESSENGEREN ÓRÁKIG BESZÉLGETÜNK.IGAZBARÁTRA TETTEM SZERT.